Ebben a videósorozatban sokféle márkájú és típusú járművet fogunk bemutatni és arra is fény derül, hogyan bukkanunk rá az ilyen elfeledett gyöngyszemekre.
A kővágóörsi zsinagógáról sajnos nagyon kevés infó van, de annyi szinte biztos, hogy a 19. század első felében épülhetett abban az időben, amikor a környéken még szép számmal éltek zsidó közösségek.
A csepeli Csikó Sétányon található a Görgey Artúr Általános Iskola, ismertebb nevén a "Csikó Iskola", ami immáron 2003 óta elhagyatottan, romosan áll a sétányon, a lakótelep közepén.
Utazásom során egy elhagyatottnak tűnő, gazzal szinte teljesen benőtt épületre lettem figyelmes. Megálltam mellette, előkerestem a kamerám és bementem. Bent szinte teljesen megállt az idő.
A Tatabányai Bányászkórház több mint 100 évre visszatekinthető története alatt tízezreknek adott életet, és legalább ennyien gyógyultak itt. Az épületegyüttes két évtizedig elhagyatottan állt, jelenleg bontás alatt van.