A Roncsok című sorozat legújabb részében egy olyan telket nézek meg, ahol rengeteg kibelezett és összefestett Trabant található. Konkrétan egy Trabant-temetőt.
A Horthy Villa az 1920-as évek elején épült Szántódon, a Balaton déli partján. A két háború közötti időszakban Horthy Miklós Gyermeküdülő volt, a II. világháború után pedig SZOT gyermeküdülőként funkcionált tovább a rendszerváltásig.
Idén májusban 2. alkalommal került megrendezésre a nemzetközi Ikarus találkozó Tapolcán, ahol nem mindennapi buszoknak lehettünk szem, fül, - és bármilyen érdekes is - orrtanúi is!
Több mint négy évvel ezelőtt, utam során lettem figyelmes egy útszéli, gazzal benőtt kis épületre, ami feltehetőleg egykor a közeli étterem raktáraként funkcionálhatott.
A Finomvegyszer Szövetkezet gyártelepe a 50-es években épült Budapesten, a Fehérvári úton. A 2007-ben bezárt üzem főként gyógyszeripari termékek gyártásával és kereskedelmével foglalkozott.
Az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda 1974-ben nyílt meg és egészen 2007-ig, a bezárásáig szolgálta a fővárosiak kényelmét, 33 éven át. A épület bontása 2017. decemberében megkezdődött.