Roncsok: Trabant-temető
A Roncsok című sorozat legújabb részében egy olyan telket nézek meg, ahol rengeteg kibelezett és összefestett Trabant található. Konkrétan egy Trabant-temetőt.
Talán még 2-3 évvel ezelőtt bukkantam rá a helyre a google mapson nézegetve, akkor még nem tudtam pontosan milyen járművek állnak itt, hiszen felülnézetből ezt nem igazán lehet kivenni a térképen.
A járművek többségéből, de valószínűleg mindegyikből hiányzik a motor, illetve a belső is teljesen hiányos, konkrétan csak kasznik hevernek ebek harmincadjára hagyva.
Számításaim szerint pontosan 18 darab.

A szomszédtól megtudtam, hogy a terület tulajdonosa valamiféle "versenyekre" szokta kivinni a kocsikat, de már nagyon régen nem látta őt itt. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte megnézhetem-e a kocsikat közelebbről, mire azt felelte, hogy egész nyugodtan.
Elmondása szerint már 7-8 éve állnak itt a Trabik, néha kevesebb, néha több is megfordul a területen egyszerre, amit a Google Earth időcsúszkája is bizonyít.
A Googe Mapsről felülnézetből így néz ki a "Trabitemető":
Néhány évvel ezelőtt még ennél is több Trabant volt a területen
Trabant-temetőben sem voltam még, ugyanakkor néhány évvel ezelőtt írtam egy cikket, egy Angliában élő illetőről, aki tetemes mennyiségű Trabantot halmozott fel, amiket később a helyiek egy rendelettel kényszerítettek eltávolíttatnia gyűjtő kertjéből környezetszennyezésre hivatkozva.
A környezetszennyezés ez esetben nem igazán áll fent, mivel jobbára csak kibelezett autókról, kasznikról van szó. A legfurcsább az egészben mégis az, hogy néhány kivétellel szinte az összes kocsi össze van festve elég hanyag módszerrel, mintha gyerekek játszadoztak volna a rajtuk.
Nagylátószögű fotók:
Sokáig nem találtam rá magyarázatot, hogy miért vannak ennyire "kipingálva" ezek a Trabik. Aztán kicsi keresgélés után rátaláltam, hogy vannak olyan csapatépítő tréningek, amik keretein belül Trabantokat kell le(ki)festeni.
A kiselejtezett Trabikról már elkezdett lepattogni a nagyon vastag rétegben felkent festékréteg, de az idők folyamán a természet újra hasznosította őket: a legtöbbjükbe darazsak költöztek be.
Írta, Hajner Gyula
Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!
Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints!