Roncsok: Neoplan az út szélén

A Roncsok sorozat legújabb részében ismét egy buszt nézek meg, de a szokásommal ellentétben most nem Ikaruszt. :)

 Talán már 3-4 évvel ezelőtt volt, mikor először pillantottam meg ezt a buszt az út mellett egy telek szélén állva. Nem is tudom, miért nem néztem meg már akkor, legalább egy gyors pillantásra.

Lehet, hogy azért, mert nem tűnt annyira érdekesnek. Azóta többször elmentem már mellette, de valahogy akkor sem éreztem magamban késztetést, hogy megálljak megnézni.

Aztán mikor újra elmentem mellette, épp egy URBEX hely forgatása után voltam, és még maradt annyi szufla a kamerámban - meg persze bennem is -, hogy gyorsan készítsek egy videót róla.

Az emeletes busz pontos típusa NEOPLAN N122.

Nos, ahogy a videóban látszik is, először nem jártam sikerrel, hiszen a buszt valahogy belülről zárták be, ami annyit tesz, hogy az ajtó nyitószerkezetére gumit kötöttek, amit a busz egyik belső tartórúdjához erősítettek.

Így aznap fel is adtam a dolgot, nem is mentem be a buszba, amit nem is sajnáltam, hiszen iszonyatos bűz áradt kifele az ajtón, amit már a busz közvetlen közelében is lehetett érezni.

Néhány nappal később jártam újra arra fele, és az útról már láttam, hogy az ajtó kicsit kijjebb volt nyitva. Feltehetőleg másokat is kíváncsiskodásra sarkallt az emeletes busz.

Ekkor már kicsit jobban ki lehetett húzni az ajtót, pontosan annyira, hogy be tudtam férni. Amit bent láttam, az valami egészen elképesztő volt.

Rengeteg szemét, elektronikai cuccok, ruhák és ételmaradékok voltak benne szétdobálva. Olyan undorító bűzt, ami ott volt, még soha nem éreztem, de a videó miatt kénytelen voltam kibírni.

Ülések már nincsenek benne, kivéve a vezetőét, sőt, ottjártamkor még a kormány, a váltó és a műszerfal is megvolt. Aztán felmentem az emeletre, ahol még több szemét volt szétdobálva, és megtaláltam egy matracot, amin feltehetőleg a busz egykor lakója aludhatott.

Ugyanakkor megtaláltam a bűz legfőbb forrását is: Egy nagy halnak a vázát, amit elkezdtek rágni a kukacok. Guszta volt, mondhatom! :)

img_3492.JPG

img_3501.JPG

img_3502.JPG

img_3493.JPG

img_3529.JPG

img_3507_1.JPG

img_3509.JPG

img_3511.JPG

img_3513.JPG

img_3527.JPG

img_3503_1.JPG

img_3547.JPG

img_3549.JPG

img_3535.JPG

img_3537.JPG

img_3555.JPG

img_3545_1.JPG

img_3551_1.JPG

img_3553.JPG

Később találtam meg, hogy az évek során több videó is készült a buszról:

Nagylátószögű képek:

A komment szekcióban rengetek évszámot kaptam, hogy a busz mióta állhat ott, de ezt az infót a Google Earth tudja megmondani nekünk a legpontosabban. Ugyanis 2009-ben a busznak még nincs nyomna a telken, 2010-ben pedig már ott van.

nevtelenhgfgh.jpg

2010-ben került ide a busz

A sok szemét között pedig egy olyasmit találtam, amire egyáltalán nem számítottam. Egy, a fénykorában is igen ritkának számító, mára már muzeális telefont, egy Nokia 9210-est. Nem semmi! :)

g0046667.JPG

Hogy mi lesz a busz további sorsa, nem tudni....

Frissítés:

A busz 2020. május 13-án ismereten okokból kigyulladt, majd nagy része kiégett. A tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhetően a vezetőfülre részében nem keletkezett kár, de a jármű így is totálkáros lett.

image_123986672_1.JPG

image_123986672.JPG

image_123986672_2.JPG

Egy videót is készítettem a jelenlegi állapotáról:

Írta, Hajner Gyula

Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints!