Gigantikus RONCSTEMETŐ Belgiumban

Szellemvárosok a világban 7. rész

A legújabb "Szellemvárosok a világban" részben a Miranda kastély után ismét visszatérünk Belgiumba, ahogy egy egészen elképesztő roncstemetőt fogunk megnézni!

 Még a Miranda kastély kaland (2016) előtt láttam egy fotót az egyik külföldi fórumon, amin egy katonai jármű volt látható, szinte teljesen eggyé válva a természettel. Már akkor elhatároztam, hogy ezt a helyet nekem látnom kell a saját szememmel.

Ez volt 2016 elején, és mivel a Miranda kaland idejére nem sikerült megtalálnom a pontos helyét, ez a kiruccanás ez idáig álom maradt.

bejeg10.jpg

Később annyi információ morzsát sikerült összecsipkednem és kideríteni azt, hogy a roncstemető valahol az Ardennek erdeinek mélyén helyezkedik el. Nem sokkal később végre megtaláltam a térképen, így nem volt más hátra, mint megtervezni az utat.

Mivel a barátaim is nagy kalandorok, sikerült rávennem őket, hogy ruccanjunk ki pár napra Belgiumba, mert hogy ez egy nagyon szép ország és rengeteg a látnivaló. Persze azonnal lebuktam és egyből rájöttek, hogy én csak urbexelni akarok. :)

De szerencsére ez sem nem tántorította el őket, hiszen sikerült kompromisszumot kötni: Lesz kirándulás és urbex is!

A helyről annyit sikerült kiderítenem, hogy a járművek egy magángyűjtemény részét képezik, amit egy illető szorgosan gyűjtögetett össze a '60-as évek végétől.

Hogyan?

Nagyon egyszerű. A második világháború után amerikai és kanadai NATO katonák települtek az országba, akik hatalmas mennyiségű technikát hoztak magukkal. Ezeket a flottákat pedig idővel lecserélték, modernizálták, így kerülhetett több ilyen jármű gyűjtők (felhalmozók) kezébe.

A telep tulajdonosa nyilván jó viszont ápolt a hadsereggel, hiszen elképesztő mennyiséget halmozott fel a birtokán.

Amikor végre megérkeztünk a helyszínre meglepődtem, hiszen egy darab roncsot sem láttam ott, ahol lenniük kellett volna. Gondoltam elvitték őket... de ami ez után történt, attól leesett az állam, - ahogy a lájkvadász oldalak szoktak fogalmazni.

Pontosan ott voltak a járművek, ahol lenniük kellett: néhány méterre tőlem. Csakhogy annyira benőtte őket a gaz, hogy egész egyszerűen nem vettem őket észre egyből.

img_3470.JPG

img_3468.JPG

img_3460.JPG

img_3461.JPG

img_3466.JPG

Ebben a sorban, ahol ezek álltak nagyjából 15-20 ilyen jármű volt, de a többit még szabad szemmel is alig lehetett észre venni, úgy benőtte őket az erdő.

Hujber Balázs nagyszerű látásmóddal fotózta le a természettel eggyé vált járműveket:

dsc_0037_1.jpg

dsc_0040.jpg

dsc_0047.jpg

dsc_0048_1.jpg

dsc_0049_1.jpg

dsc_0050.jpg

dsc_0052_1.jpg

dsc_0053.jpg

dsc_0054.jpg

dsc_0057.jpg

dsc_0058_1.jpg

dsc_0059.jpg

dsc_0060.jpg

dsc_0062.jpg

dsc_0063.jpg

dsc_0067.jpg

dsc_0064.jpg

dsc_0065.jpg

Hujber Balázs Photography

A járműkollekció a gyűjtő birtokán helyezkedik el, hatalmas területet foglalva el az erdőből. Legtöbbjük katonai jármű, de van itt Mercedes, Volkswagen, Trabant, Auto Union, Audi, Chlysler, Ford és még sok további márka.

Én is próbáltam a videó mellett egy pár képet lőni telefonnal, ennyire futotta egy Iphone 5-östől:

img_3399.JPG

Vöröskeresztes bogarak

img_3392.JPG

img_3382_1.JPG

Auto Union - DKW Munga

img_3384.JPG

img_3386.JPG

img_3409.JPG

img_3410_1.JPG

img_3412.JPG

img_3402.JPG

Keress meg, ha tudsz!

img_3403.JPG

img_3405.JPG

Ebből egy sorban 16 db állt egymás mellett

img_3418_1.JPG

img_3434.JPG

Az amerikai különítmény

img_3441.JPG

Még egy nem mindennapi: 1953-as Mercedes L312

img_3447.JPG

img_3448.JPG

 Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek egy szelfit ezzel a természet által zöldre festett DAF teherautóval :)

Még több kép:

Persze az évek során rengeteg jármű tűnt el innen, idővel megfogyatkozott a roncstemető. Manapság már csak videóban mutatott roncsok töredéke található meg a telepen.

A járművek többsége évtizedek óta egy helyben áll, így némelyikük szinte már alig látszik ki a növények közül. Egészen elképesztő volt látni azt, ahogy az autók szó szerint eggyé váltak a természettel. A terület aktív, rendszeresen volt mozgás, így óvatosan kellett becserkésznünk a roncsokat.

A roncstemető két nagyobb részből áll, a déli rész előtt hagytam abba a videót, mert mennünk kellett tovább, így arra már nem maradt idő. De ígérem, vissza fogok térni ide és befejezem, amit elkezdtem!

Frissítés:

Másfél év után visszatértem a roncstemetőbe és természetesen videót is készítettem az állapotokról:

Írta: Hajner Gyula
Fotó: Hujber Balázs

Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints! Külföldi elhagyatott helyekhez pedig látogass el a Szellemvárosok a világban oldalra!