Mindent hátrahagyva 4. - Elfeledett emlékek

A sorozat legújabb részében egy olyan épületet fedezünk fel, amelyben már a '70-es évek óta nem lakik senki.

 A lakóház egy Isten háta mögötti, három utcás faluban található, ami mellett többször is elmentünk, és mivel táblák nem jelezték az odavezető keskeny kis utat, alig találtunk oda.

img_2642_1.JPG

Betérve az épületbe nem mindennapi dolog fogadott minket, hiszen az évtizedek óta lakatlan épületben a mai napig van áram, és ami még durvább, hogy több helységben fel is tudtuk kapcsolni a villanyt. A ház tele van ottfelejtett dokumentumokkal, különféle tárgyakkal, régi fotókkal, emlékekkel.

Kutatás közben rengeteg érdekes dokumentumot találtunk, közük olyat is, amiben kiderül, hogy az épületet a '60-as években felújították. Az épületben a mai napig megtalálhatóak az ágyak, a szekrények, bennük a ruhák, a TV és még egy babakocsi is.

img_2882.JPG

img_2867.JPG

A hálószoba falán lévő repedés

img_2865.JPG

A bejárat

img_2689.JPGé

img_2678.JPG

Mi sem hittünk a szemünknek, de a '60-as évekbeli Kékes televízió a mai napig a szekrényben volt

img_2683.JPG

Megpenészesedett ruhák a fogason

img_2742.JPG

Oldtimer babakocsi, ami kissé hasonlít az Ikarusz által gyártottra

img_2863.JPG

img_2731.JPG

A videó második része:

Nagylátószögben a szobák:

g0254874.JPG

g0284883.JPG

g0334897.JPG

g0314892.JPG

g0294886.JPG

g0344902.JPG

Kezünkbe akadtak ugyanakkor igen régi dokumentumok, sok az '50-es és a '60-as évekből, de voltak köztük még a második világháború előttiek a '20-as és '30-as évekből, egy első világháborús is, a legrégebbi pedig egy 1906-ból származó "végzés" volt. A dokumentumok a videó második részében láthatóak.

img_2782.JPG

img_2798.JPG

img_2821.JPG

img_2848.JPG

hosztot_2_mp4_snapshot_31_23_2017_02_03_14_58_05.jpg

img_2856.JPG

Ima füzet az első világháború idején

img_2828.JPG

img_2832.JPG

111 éves levél az 1906-os évből

Kutatás közben a földön több feszületet és egy falhoz támasztott szentképet is találtunk, ami arra enged következtetni, hogy az itt élők vallásosak voltak.

img_2698.JPG

img_2785.JPG

img_2791.JPG

XI. Piusz pápa (1857-1939) által megszentelve, Vatikán, 1936

A hálószobában egy vödörben pedig rengeteg régi fotót találunk az egykor itt élt családról, hosszú évtizedekig visszamenőleg.

img_2648.JPG

img_2598.JPG

img_2603.JPG

img_2652.JPG

img_2654.JPG

img_2658.JPG

img_2841.JPG

img_2665.JPG

img_2670.JPG

img_2651.JPG

img_2642.JPG

Leírhatatlan érzés egy olyan elhagyatott épületben lenni és bemutatni, ahol ennyi mindent lehet találni az egykor itt élő emberekről. Ezek a dokumentumok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy könnyebben elképzelhessük, milyen lehetett ebben a házban élni.

Az épület állaga sajnos elég rossz, a hátsó épületrész már régen beszakadt, de a leszakadt gerendák alatt még ott is látszik a régi, díszes kályha szépen kimunkált vas része. A hálószoba falán egy hatalmas repedés van, az épület több helyen beázik. Egy ilyen kihalófélben lévő kis zsákfaluban, ahol az épület található, a biztos pusztulás vár rá...

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! A régebbi "Mindent hátrahagyva" részekért pedig ide kattints.

add-on-paypal-payouts3.jpg