Emlékek a Kelenföldi vasutasházak mélyén
A Kelenföldön, a Vasút utcában lévő épületekről annyit sikerült kiderítenünk, hogy a vasúti dolgozók és családjaik számára épültek, valamikor a 19. század végén.
Ebben az időben a vasutas szakma nagy tiszteletnek örvendett, hiszen ekkoriban a lovon és a lovaskocsin kívül még nem is nagyon létezett más közlekedési mód. Nem voltak autók, nem voltak buszok, sem repülők.
Ekkoriban egy komplett kis városrészt alakítottak itt ki, rendelővel, bolttal, postával, sőt, később még egy templomot is felhúztak a lakóházak közé a 30-as években.
A Szent Gellért templom az évtizedek során, az állagmegóvás hiányában életveszélyessé vált, a felújítása sem lett volna gazdaságos, ezért nem olyan távol tőle, építettek egy másikat, ugyan ezen a néven. Utoljára 1992 karácsonyán tartottak benne misét.

A régi Szent Gellért templom a 2012 körül
A Google mapsban az utcán sétálva, a 2014. májusi képek alapján még elég egyben vannak az épületek, sőt, még a romtemplom is látszódik, igaz a fák eléggé eltakarják. Sajnos a templomban nem volt alkalmam videót készíteni, így csak fotó formájában fog fennmaradni az utókornak. 2014-ben bontották le.
A templom a lebontása előtti években (kattints a képre a többi fotóért)

A új Szent Gellért Plébánia
A lakóházak közül az elmúlt évtizedek során már többet lebontottak, pár évvel ezelőtt pedig újabb négy épületet jelöltek ki bontásra.
2016. januárjában, amikor az egyik ilyen épületben jártunk, - amiről akkor videó is készült -, még több épület is lakott volt. Az egyikben a 90-es évekig volt orvosi rendelő és fogászat is. Napjainkban már csak egyetlen vasúti lakóház áll Kelenföldön.
Csapatunk egyik tagja tudott pár fotót készíteni az épületek között, amikor még laktak ott:
Élet a vasutasházakban
2016. januári állapotok. Ekkor még az egyik bontása ítélt épületben még laktak.
2016. augusztus elején egy videót töltöttem fel facebookra, amiben mögöttem látható volt, hogy éppen az utolsó előtti vasúti épület bontásán dolgoztak a munkások.
Bontják az épületeket
A két időpont között eltelt időszakban pedig a folyamatosan figyelemmel kísérte a csapat egyik tagja az épület sorsát, nehogy véletlenül megelőzzön minket a munkagép, hiszen ezeket az épületeket mindenképp meg szerettük volna örökíteni videó formájában.
A beépített ember pedig nemcsak figyelemmel kísérte az épület állapotát, de folyamatosan jelentett, újabb infókkal látott el, egykor ott lakott emberekkel is beszélt, sőt, még bejáratot is talált a lezárt házakba. Mivel az épületek ekkor – építési terület lévén - folyamatos őrzés alatt álltak, ezért jobbára ekkor csak éjszakai képeket tudtunk készíteni.
A kilakoltatás utáni állapotok
Mivel tudtuk, hogy az lakóházak bontásra vannak ítélve, ezért nem késlekedhettünk sokat. Amint a többi épület is üres lett, bementünk, és amit ott találtunk, attól szó szerint leesett az állunk:
A videó első részében mutatjuk is, hogy megtaláltuk a lakóház óvóhelyét is, amit nagy nehezen ugyan, de végül ki tudtunk nyitni. A bombatámadások kivédése ellen vasúti sínekkel erősítették meg a bunkert. De hogy milyen sínekkel, az a videóban kiderül.
Az óvóhely ajtaján olvasható az 1938-as évszám
Ugyanakkor a második részben rengeteg korabeli újság, folyóirat került elő az '50-es és '60-as évekből nagyon jó állapotban. Sajnos ezek nagy része az épületben maradtak:
A harmadik részben pedig fotók, levelek és dokumentumok százait találtuk meg, konkrétan egy család teljes története, emlékei, több generációra visszamenőleg, a '20-as és '30-as évekből egy bőrödben:
Bevallom őszintén először nem is akartam elvinni ezeket a régi fotókat, emlékeket, hiszen nekem nem kellettek, de valamiért mégis magammal vittem, hogy legalább egy részét megmentsem, mert tudtam, hogy az épület hamarosan földdel válik egyenlővé. És így is lett.
A közel száz éves fotók, levelek és a dokumentumok egy része most is nálam van, de ha jelentkezne érte egy családtag, örömmel adnám vissza ezt a kis darab történelmet a jogos tulajdonosának...
Frissítés:
A kelenföldi vasutas házakról szóló sorozat egy újabb, nem várt epizóddal fog gazdagodni. Történt ugyanis az előző részben, hogy bemutattam nektek az ott talált régi családi fotókat, dokumentumokat, és ahogy a videóban is mondtam, egy részét valóban hazavittem, mivel tudtam, hogy az épületet le fogják bontani és el fog veszni ez az értékes anyag.
Ugyanakkor a következőt is megígértem: "ha jelentkezne érte egy családtag, örömmel adnám vissza ezt a kis darab történelmet a jogos tulajdonosának.."
Megvallom őszintén, egyáltalán nem számítottam rá, de a cikk megjelenése után, alig pár nappal írt egy hölgy, aki fotókon látható család egyik hozzátartozójának mondta magát. Majd később egy emailt is kaptam az édesanyjától, aki hosszú időt élt a kelenföldi vasúti épületben, átvészelve a második világháborút és az 56-os forradalmat is.
Elvira néni szerette volna magáénak tudni a családi örökséget, hiszen a fotók nagy részét, amin családja látható, még soha sem látta. Ahogy az előző videóban megígértem, vissza is juttattam neki az elhozott képeket személyesen, cserébe csupán egy dolgot kértem: Meséljen.
Hogy milyen volt gyerekként Kelenföldön, hogy milyen emlékek kötik a vasutas házakhoz, hogyan élte meg az ott töltött időt, és hogy hogyan maradhatott ez a rengeteg emlék az épület pincéjében, arra ő maga adja meg a választ:
Írta, Hajner Gyula
Fotók: HBP
Köszönet: Halász Bálint
Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért!