A gyár, ahol megállt az idő

A gyárról nagyon kevés adat lelhető fel, de annyit sikerült kiderítenem, hogy az Eszterházy család építtette valamikor a 19. században, és eredetileg kendergyárként funkcionált. Egyesek szerint a kendert és a lent itt csak áztatták és tilolták, illetve felkészítették a későbbi feldolgozáshoz.

A kendergyár egészen 1952-ig működött, majd ettől kezdve lenfonógyárként üzemelt tovább, aminek első igazgatója Németh Géza volt. Egy 1969-es dokumentum szerint ekkor 200 embernek adott munkát.

A gyárban többnyire csak a szövőüzemeknek állítottak elő alapanyagot, amiknek nagy részét Budapestre szállították el.

photo_2014_04_11_12_39_24.jpg

photo_2014_04_11_13_42_17.jpg

A gyár egykori bejárata fölötti szöveg. Már csak pár betű kivehető

photo_2014_04_11_13_33_39.jpg

A fémtolvajok még nem fedezték fel a helyet

photo_2014_04_11_13_39_28.jpg

photo_2014_04_11_13_41_50.jpg

photo_2014_04_11_13_36_52.jpg

photo_2014_04_11_13_35_57.jpg

photo_2014_04_11_13_38_12.jpg

photo_2014_04_11_13_37_01.jpg

A rendszerváltás után a gyárban visszaesett a termelés, sőt, egy ott talált dokumentum alapján 1992-ben is már felröppent a bezárás ötlete, gazdasági okokra hivatkozva.

Azt is sikerült megtudnom, hogy a gyár működésének utolsó éveiben, a '90-es évek végén még gyártottak madzagot és kötelet is.

Érdekes dolog, hogy a gyár tűzoltószertárában a mai napig ott áll a keskeny nyomtávú vasút tűzoltó kocsija. A garázsban pedig még vasúti vonaljegyeket is találtam a '60-as évekből.

image1.JPG

Az ajtót kinyitva nem mindennapi látvány tárult elém

photo_2014_04_11_13_41_13.jpg

image2.JPG

image4.JPG

image3.JPG

Elfeledett tűzoltókocsi, mögötte a fogason pedig egy tűzoltókabát lóg

A videó második részében ide is bepillantunk:

Az üzem ebédlőjének irodájának padlóján rengeteg dokumentum és könyv volt szétszórva, amik még az előző rendszer idejéből maradtak vissza, ugyanakkor egy igen ritka, korabeli szövőgépet is találtam az egyik épületben.

photo_2014_04_11_13_38_50.jpg

photo_2014_04_11_12_41_23.jpg

photo_2014_04_11_12_41_41.jpg

photo_2014_04_11_12_44_01.jpg

photo_2014_04_11_12_44_28.jpg

photo_2014_04_11_12_39_12.jpg

Ilyen, és ehhez hasonló relikviák maradtak a gyár padlóján szétszórva

photo_2014_04_11_14_05_37_1.jpg

Egy korabeli szövőgép a terem sarkában

A szocialista időkből természetesen a gyárak közti sportversenyek, megmérettetések, és persze a polgárvédelmi oktatás sem maradhatott ki. Ezekben is szépen teljesítettek az egykori dolgozók.

photo_2014_04_11_12_42_20_2.jpg

photo_2014_04_11_12_42_02_1.jpg

photo_2014_04_11_12_42_30_2.jpg

Az okleveleket is hátrahagyták az enyészetnek

Az egykori lenfonó üzem területén még máig rengeteg korabeli technika és dokumentum megmaradt, ezért a gyár pozíciója nem publikus!

photo_2014_04_11_14_05_56.jpg

 A gyár ebédlőjének faliórája

A gyárban végül a kétezres évek elején állt le a termelés, és - ahogy azt az ebédlő faliórája is mutatja -, azóta pedig megállt ott az idő...

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára!

photo_2014_04_11_13_40_25_1.jpg

photo_2014_04_11_13_33_28.jpg

photo_2014_04_11_12_38_57.jpg

photo_2014_04_11_12_39_05.jpg

photo_2014_04_11_12_42_53.jpg

photo_2014_04_11_12_39_24.jpg

photo_2014_04_11_12_39_37.jpg

photo_2014_04_11_12_40_01.jpg

photo_2014_04_11_12_43_06.jpg

photo_2014_04_11_12_43_34.jpg

photo_2014_04_11_12_41_17.jpg

photo_2014_04_11_13_36_40.jpg

photo_2014_04_11_13_37_36.jpg

photo_2014_04_11_13_37_57.jpg

photo_2014_04_11_13_38_43.jpg

photo_2014_04_11_13_39_13.jpg

photo_2014_04_11_13_39_38.jpg

photo_2014_04_11_14_04_20.jpg

photo_2014_04_11_14_04_39.jpg

photo_2014_04_11_14_05_02.jpg

photo_2014_04_11_14_06_14.jpg

photo_2014_04_11_14_06_20.jpg