Távozik a Malév-flotta IL-18-asa Abdáról

Több évnyi huzavona után a jövő héten már végleg elhagyja az országot az egykor étteremként és szórakozóhelyként funkcionáló, a Malév-flottához tartozó IL-18-as, ismertebb nevén Ilonka.

Az ”Ilonkának” becézett, HA-MOI lajstromjelű gép 1967 és 1989 között teljesített szolgálatot a MALÉV flotta kötelékében. Utolsó hivatalos útja 1989. január 25-én, reggel hét órakor fejeződött be Ferihegyen. A gép Algériából érkezett meg a fővárosba. Érdekesség, hogy Ilonka utolsó pilótája, Gratzer Károly is ezután vonult nyugdíjba 40 év szolgálat után.

Ezek után a pápai katonai reptéren landolt, majd innen csak hónapok múlva, rendőri kísérettel, közúton szállították el. Szárnyait leszerelve a 83-as főúton és Győrön keresztül vitték Abda közelébe, a 85-ös és 1-es főutak csomópontjába. Kalandos földi utazása során le kellett zárni a Pápát Győrrel összekötő utat, ezért a határátkelőhelynél óriási dugó alakult ki, több helyen a rendszer áramkimaradás miatt összeomlott, még a vonatok is késtek miatta.

asp_620_utolso_ut-2.jpg

Az utolsó landolás

asp_620_utolso_ut-1.jpg

asp_620_il-18-pápáról-szállítás.jpg

A repülőgép törzsét szállítják a 85-ös úton. Több helyen útlezárás és forgalomkorlátozás volt

Kis idő múlva épségben megérkezett a Győr és Abda közötti lévő Elvis-parkba, ahol beépítették az étterem épületébe, majd több mint két évtizeden keresztül volt ez az otthona. Belsejében is éttermet alakítottak ki. Ekkor élte fénykorát, forgalma az egekben volt, hazai és külföldi turisták egyaránt szerették Ilonkát, hatalmas népszerűségnek örvendett.

asp_620_il-18-étterem.jpg

asp_620_il-18-étterem2.jpg

asp_620_abda.jpg

asp_620_HA-MOI-3.jpg

asp_620_DSCF7601_resize.jpg

Népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett, miután az 1-es főúttal párhuzamosan futó, 1997-ben átadott M1-es elkerülő szakaszt megnyitották a forgalom előtt. Az étterem forgalma a minimálisra esett vissza, egy ideig haldoklott, majd végül 2000-ben bezárt.

A repülőgép 2007-től élte másodvirágzását, amikor is szórakozóhelyet alakítottak ki benne. Latin hangulatú bárnak megfelelően vöröses-narancsos színűre festették a gép belső terét, majd pálmafákkal és nádbútorokkal varázsolták teljessé az új dizájnt, de már közel sem volt olyan népszerű szórakozóhely, mint azelőtt. Egyes források szerint még táncórákat is tartottak a fedélzeten.

2008 júniusában utolsó próbálkozásként még egy nyitó bulit tartottak. A részvevők ekkor még nem tudták: Ez volt a gép búcsú bulija is egyben. Ezek után három évig funkció nélkül állt.

A gépet először darabokra akarták vágni, a kiemelését megkönnyebbítendő, de néhány repülésbarát elérte, hogy inkább az épületben tegyenek nagyobb kárt, tekintettel arra, hogy egy ritka példányról van szó. Így 2011-ben egyben emelték ki az épület fogságából, de nem vitték messzire; a mai napig is egykori „otthona” mellett várja a sorsát. Farokrészét és jobb szárnyát megcsonkították, hogy kényelmesebben elférjen jelenlegi helyén.

asp_620_DSC05965.jpg

asp_620_Kep_092.jpg

asp_620_20120429-mo-ilona_5.jpg

96411468.jpg

Jelenleg még az egykori étterem mellett vesztegel

A Győr környékének egykori szimbóluma néhány óra múlva elbúcsúzik a várostól: A repülőgép törzsét a BauTrans speciális trélerén 2014. november 17-én hétfőn, egy csereprogram keretében átszállítják Szlovákiába, ahol felújítva egy repüléstörténeti kiállításnak lesz a része, de a gép természetesen magyar tulajdonban marad. A program részeként a szlovákok az új ferihegyi látogatóközpont Tu-154-esének restaurálásában vesznek majd részt.

Ezzel Ilonka több mint két évtizedes története végleg lezárul...

Frissítés:

Benedek Rábel: Rendőri kísérettel viszik Kassára az abdai IL-18-as repülőt. Rajkán álltak vagy fél órát mert a Szlovákoknál ünnep van és este 10-ig kamionstopp volt.

Gellér Szilárd.jpg

Már Mosonmagyaróváron (Gellér Szilárd fotója)

Benedek Rábel Túlméretes szállítmány Viszik Kassára az abdai repülőt Rajkán álltak vagy fél órát mert szlovákoknél ünnep van és est 10 ig kamion stopp volt.jpg

1959354_741310975938469_6919130481555810916_n.jpg

10440699_741310915938475_3185883287080189297_n.jpg

10805819_741310865938480_5906098453129760603_n.jpg

Közel a határ (Benedek Rábel fotói)

rrKzoHg.jpg
fotó: LKK

Írta, Hajner Gyula
források: index.hu/belfold/2014/11/15/il_18_ilonka_elvis-park/ és szeretlekmagyarorszag.hu/a-malev-flotta-il-18-asa-avagy-ilonka-abdan/