Szellemkastélyok: Kégl-kastély

A Csalához közeli Csalapusztán áll az 1876-1878 között, neoreneszánsz stílusban emelt Kégl-kastély, amit Kégl György földbirtokos megbízásából, Hauszmann Alajos tervei alapján építettek.

Kégl György országgyűlési képviselő volt, aki jelentős szerepet játszott a Fejér vármegyei közéletben, a megyei közkórház alapításához is jelentős összeggel járult hozzá (az ő nevére is utalva lett a kórház neve, Szent György Kórház). Csalapuszta területét Kégl György Nádasdy Júlia grófnőtől vette 1873-ban, 390 ezer forintért.

63606519.jpg

63606613.jpg

A kastély még romosan is lenyűgöző látványt nyújt (Molnár Zoltán fotói)

A kastély körül kialakított park belesimult a Velencei-hegység nyugati oldalának festői környezetébe. A parkban halastavat és kápolnát is létesítettek, a kastély főhomlokzata előtt márvány szökőkút állt, ennek medencéje a mai napig látható.

A kastély előterében nagy füves tisztás, jobbra és balra honos fa- és cserjefajokból álló tájképi kert övezi. A fák első példányait 80-100 éve telepítették, az eredeti erdőállományból megmaradt példányok kora a 120 évet is meghaladja.

A második világháború során a szovjet csapatok elfoglalták a kastélyt, és kórházként működtették, ahol a harcokban megsebesült katonáikat látták el. A háború után az erősen lelakott épületet mezőgazdasági célokra használták, így tovább romlott az amúgy is megviselt állapota.

A kastély egyes visszaemlékezések szerint a 60-as évek környékén mezőgazdasági iskolaként is funkcionált.

22595291.jpg

532f3ec4ecaecbd2e1b5c38b24032a9_origi.jpg

Kégl-kastély_anno.jpg

A Kégl-kastély fénykorában

A kastély körüli épületekben agrártörténeti szakgyűjtemény található, melyet a Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete üzemeltet.

A terület és a kastély tulajdonosa az állagmegóvás érdekében pár éve a tetőszerkezetet helyreállította, így az épület már nem ázik be. Ez volt az első lépése az ingatlan felújítása felé.
Ha elkészül, kaszinó és étterem lesz a kastélyból és természetesen a nagyközönség számára is látható lesz, de persze erre még jó pár évet várni kell...

(A kastély és területe magántulajdon, nem látogatható!!)

Írta, Hajner Gyula

99358842.jpg

201308164177.jpg

201308164182.jpg

37477347.jpg

201308164181.jpg