Elhagyatva: A siófoki PALACE DANCE CLUB

A "Palace" szó hallatán sokaknak a balatoni nyár és a bulizás jut az eszébe. Ebben az anyagban a legendás siófoki szórakozóhely történetét, fénykorát és bukásának okait vesszük szemügyre.

A Palace Dance Club épülete eredetileg egy vállalati üdülő volt, melyet még Weiss Manfréd csepeli nagyiparos építtetett a dolgozóinak közvetlenül a Balaton partjára.

vf-2013-86-1-szot-udulo-balatonszeplak_exact1980w.jpg

vf-2013-86-1-szot-udulo-balatonszeplak3_exact1980w.jpg

palaszdenszklubsiofok.jpg

Ilyen volt és ilyen lett

Igen, a Balaton partjára. És nem, nem az épületet tolták hátrébb az idők során, a partot töltötték fel, így kerülhetett az üdülő egy utcával beljebb. Ez egy bevett szokás volt a szocialista érában, ezzel növelve a part menti területeket. A fentről.hu weboldal felülnézeti képein is látszódik, hogy az épület eredetileg közvetlenül a part mentén állt.

5_3.jpg

A part feltöltése előtt és után

Az épületegyüttes később a szocializmus alatt SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) üdülőként és klubházként funkcionált egészen a '90-es évek első feléig, amikor megnyitotta kapuit a Palace Dance Club.

A későbbiek folyamán a bővítéseknek köszönhetően kiegészült a központi, átriumos rész néhány melléképülettel. Az évek alatt a klub nemzetközileg is ismertté vált, Európa-szerte jöttek a bulizni vágyók.

Az épületben napközben volt étterem, pizzázó, fagyizó, bár és egy nagyon népszerű középkori étterem is, aminek az ottmaradt tartozékai közül a legtöbbet találtuk meg. Mikor leszállt az éj, az előbb említett funkciók megszűntek és kezdetét vette a féktelen bulizás.

31131431_1251929688274688_3243911571708220222_n.jpg

9a94d-camelot_uj7_13.jpg

0c729-camelot_uj4_13.jpg

da0557d89170faac44e10b261614d0cd.jpg

0bc1a-camelot_uj5_13.jpg

5631011bfcf461d26bcedd0a758161ab.jpg

A CAMELOT középkori étterem fénykorában

A '90-es évek második felében többször fellépett itt a karrierje elején járó Tiesto is, először csak egy kis helyiségben, ingyen pakolta a lemezeket.

Nyaranta a szórakozni vágyók töretlenül élvezhették a komplexum előnyeit. Még a 2008-as világválság sem tett keresztbe a Palacenak, ellentétben a vele egy utcában lévő egykori SZOT szállónak és melléképületeinek. A későbbi időszakban a funkció nélkül álló hoteleket "buliszállásként" hasznosították, éjszakánként mindössze ezer forintért, így igazi "bulinagyhatalommá" vált a környék.

A Palace utolsó napja, vagyis a záróbuli 2018. augusztus 25-én volt megtartva, ezután végleg bezárt a szórakozóhely.

palace-zarobuli-2171.jpg

Ezután próbáltam végig figyelemmel kísérni az épület történéseit, ekkor már tudtam, hogy bontás lesz a vége. 2019. nyár végén elmentem a Palacehoz, de egyszerűen nem találtam utat az épületbe.

2020. elején újra a Balatonon forgattam, egy másik helyszínen, ahol egy bontás alatt álló épület munkásaival beszédbe elegyedtem. Kiderült, hogy ők mennek majd a Palaceba is, kipakolni az épületet és felkészíteni a bontásra. Kaptam egy belső infót, hol lehet - ha nem is könnyen - , de bejutni az épületbe. Itt volt az idő, nem várhattam tovább.

2020. nyár elején végül bejutottunk az elhagyatott Palaceba és leforgattuk az anyagot. Amit ott láttunk, az valami egészen elképesztő volt. Ottjártunkkor százával álltak a polcokon a fel nem használt pizzás dobozok, az étterem korsóiból és fatáljaiból is találtunk szép számmal, a fagyis kanál is előkerült, a bontatlan italokról már nem is beszélve. A videóban még ott vannak a bútorok, diszkófények, lámpák, az utolsó buli után letett üdítő, benne a szívószállal. Konkrétan mindent hátrahagytak.

Meg persze ott volt a pult, ahol a DJ-k pakolták a zenéket és a tánctér, ahol a fénykorban tízezrek tomboltak.

img_3424_2.JPG

img_3428.JPG

img_3434_1.JPG

img_3442_1.JPG

img_3449.JPG

palaszdenszklubsiofok.jpg

img_2899.JPG

img_2900_1.JPG

img_2902.JPG

img_2904.JPG

img_2905.JPG

img_2913.JPG

img_2916.JPG

img_2919.JPG

img_2923.JPG

img_2925.JPG

img_2921_1.JPGimg_2952_1.JPG

img_2929.JPG

img_2933_2.JPG

img_2940_2.JPG

img_2943_1.JPG

img_2944.JPG

img_2953_1.JPG

img_2957.JPG

img_2959.JPG

img_2973_1.JPG

img_2988.JPG

img_2998.JPG

img_3001.JPG

img_3003.JPG

img_3011_1.JPG

img_3005.JPG

img_3023.JPG

img_3030.JPG

img_3050.JPG

img_3045_2.JPG

img_3042.JPG

img_4055.JPG

A bejárás után én magam többször is visszamentem a helyszínre, fotózni és videózni. Az egyik ilyen alkalomkor, ahogy a kinti színpadra letettem a táskámat, egy kör alakú tárgyra lettem figyelmes. Hogy mi volt az? Pénz. Pénzt találtam a külső színpad alatti részben, és nem is keveset. Ha kíváncsi vagy, hogy szedtem össze a Palace színpadján közel tízezer forintot, legyél csatornatag vagy Patreon támogató. Ugyanakkor a kimaradt felvételeket is csak itt láthatjátok majd!

A videóban is megmutattam az egyetlen tárgyat, amit elhoztam a helyről. Ezt is a támogatók között fogom kisorsolni.

img-0675_1.JPG

img_5911.JPG

A kint színpad alatt rengeteg pénzérme volt elbújva

És hogy végül mi okozta a szórakozóhely bukását?

Ennek több oka is van. Míg egy évtizeddel ezelőtt a szomszédban csak az elhagyatott SZOT szálló és a szintén elhagyatott újságíró-üdülő romos épületei álltak, az évek során a Palace környéke teljesen beépült, lakóparkok létesültek, így a szórakozóhely egyszerűen kiszorult a helyéről. Ennek következtében az olcsó szállások is megszűntek, a fapados repülőjáratok megjelenése miatt a buszos német turisták is elmaradoztak, hiszen nem akart már senki órákat buszozni azért, hogy Németországból eljusson Siófokra.

A látogatók száma egyre csökkent, a diszkókat idővel pedig a fesztiválok váltották fel. Ezen folyamatok összessége okozta a szórakozóhely bukását. Az épületet 2020. októberében lebontották, helyén szálloda fog épülni.

img-2145.JPG

Az épület bontása 2020. október 29-én

Siófok, az Ezüstpart és egyben a Balaton nagy diszkókorszakának végét a Palace bezárása és lebontása jelentette, amivel egy több évtizedes korszak zárult le. Aki megélte, annak nosztalgia, aki kimaradt belőle, már soha nem fogja megtapasztalni.

írta, Hajner Gyula
köszönet: Molnár Réka
forrás: Nem rázzák már a diszkós lányok

Ha tetszett a tartalom, támogasd a csatornát Patreonon vagy légy Csatornatag premier előtti videókért és EXTRA tartalmakért cserébe!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára és kövess Instagramon is!