Elhagyatva: A Rába vagongyár étterme

A győri Árkád parkolójába betérve, egy kósza pillantást vetve a lecsupaszított gyártelep felé, feltűnik egy egyáltalán nem különlegesnek mondható épület. Sokan nem is tudják mi lehetett az eredeti funkciója, vajon mi célt szolgálhatott?

 A vagongyár, vagyis Magyar Vagon- és Gépgyár egykori étterme napjainkban utolsó mementóként áll a hatalmas, lepusztított üzem telkén, ahol az aranykorban több ezer munkás tette össze a már legendássá vált Rábákat és Ikarusokat.

Az 1960-as évektől a gyár nagy fejlődésnek indult, így az egykori győri repülőteret megvásárolva itt terjeszkedett tovább. A robbanásszerű növekedés miatt a vezetés szükségét érezte egy úgynevezett közösségi épület létrehozását, a munkások kényelmét és szórakozási lehetőségeit biztosítandó.

dji_0048_bejeg_2.jpg

a_gyori_repuloter_egy_angolszasz_felderito_repulogeprol_az_1944_aprilis_13-i_bombazas_elott_regigyor.jpg

A régi győri repülőtér területét a 1968-ban vette meg a cég

A épület megtervezéséhez dr. Winkler Gábort kérték fel, aki az akkori kor formavilágát figyelembe véve álmodta meg az épületet.

masik_etterem.jpg

1970-ben épült első étterem és konyhaépület (lebontva 2007-ben)

Az épület olyannyira jól sikerült, hogy 1977-ben megrendeltek belőle még egyet a motorgyár, vagyis a mai Árkád mellett lévő területre is.

Az 1976-ban készült fentről.hu műholdképén még csak az épület tereprendezése, előkészítése folyik, míg az alsó képen látható, hogy utolsóként áll az egykori étterem a csupasz gyártelepen.

nevtelen4_5.jpg

Műholdkép: fentről.hu

lorincz-hagyatek012.jpg

lorincz-hagyatek001.jpg

Korabeli fotók az utolsó épületről. Az 1977-ben épült étterem még ma is áll

Ebben az 1800 adagos konyhával büszkélkedő étteremben 600 munkás tudott egyidejűleg étkezni, ami valljuk be elképesztő méretekre vall. Az épületeket úgy tervezték és úgy alakították ki, hogy a gyári munkás érezhesse magát V.I.P. vendégként. A minőségi téri kialakítás mellett nagy figyelmet kapott a kényelem is.

Még az épület keleti, gyár felőli oldalán az étterembe lehetett bemenni, a másik felén pedig a konferenciaterem volt megközelíthető, amelyet külön étkező és kényelmes fotelekkel berendezett pihenőtér egészít ki. Az éttermi részbe belépve a ruhatár elé érkezünk, ahol felfele nézve szembetűnik egy szinte észrevehetetlen és semmitmondó, de mégis magával ragadó alumínium plasztika.

lorincz-hagyatek007.jpg

Alumínium plasztika

lorincz-hagyatek004.jpg

Önkiszolgáló rész

lorincz-hagyatek009.jpg

A menza belső terébe Józsa Bálint és Kovács Ferenc nagy méretű márvány domborműve került. Ez látható a háttérben

lorincz-hagyatek008.jpg

A konferenciaterem felőli bejárati rész

lorincz-hagyatek002.jpg

Az épület nyugati felében konferencia központ került kialakításra, ahol koncertek, előadások és megbeszélések folytak

Annyira szocialista hangulat uralkodik az egész épületben, hogy az ember már az orrában érzi a gulyásleves illatát.

A rendszerváltás után a gyár képe teljesen megváltozott. Egy részét bezárták, lebontották, másik részét arrébb költöztették: 2000-ben a Rába eladta a mai Árkád pláza és az az melletti területet és teljesen átköltözött a volt reptéri részleghez. (jelenleg is itt működik Rába Járműipari Holding Nyrt. néven)

A régi épületek nagy részét lebontották, helyén a kivitelező 6000 lakás felépítését tervezte, de közbejött a 2008-as világválság, a megkezdett néhány száz lakás felépítése után a befektető felhagyott az építéssel.

Ez volt az a cég, ami utolsóként használta az épületet. Még egy látványtervet is találtam az irodában, amiből láthatjuk, milyennek álmodták meg a területet, ha nem köszöntött volna be a világválság. Az elhagyatott étterem helyén is lakóépületet akartak létesíteni.

img_3709_1.JPG

A látványterven az étterem helyén egy lakóépület látható

A Rába központi gyáregységének egykori területén ma az Árkád bevásárlóközpont működik. A lecsupaszított rész pedig csak befektetőre vár, hogy újra elkezdődhessenek a beruházások.

tuz_2018.jpg

Az étterem 2018 decemberében kigyulladt. A lángokat a tűzoltók szinte azonnal eloltották, de a konferenciaterem nagyon megsínylette az esetet.

Az egykori étterem mellett évekkel ezelőtt piac is üzemelt. Bezárása után a területet egy szinte áthatolhatatlan kerítéssel vették körül és éjjel-nappali őrzést is kapott.

img_2287.JPG

Az Árkádról az étterem felé

img_2285.JPG

img_2271.JPG

img_2267.JPG

img_3866.JPG

img_3867.JPG

img_3868.JPG

img_3707.JPG

img_3713_1.JPG

img_3750.JPG

img_3752.JPG

A konyha

img_3790.JPG

Dupla bejárat az étterembe

img_3739.JPG

Minden termék egy külön adatlapot kapott, még egy alma is

img_3725_1.JPG

img_3805.JPG

A ruhatár fölötti alumínium plasztika még napjainkban is megvan

img_3810.JPG

img_3812.JPG

img_3705.JPGÚj élet növekszik

img_3681.JPG

Az ebédlő

img_3700.JPG

Márvány dombormű az ebédlő falán. Habár összefirkálták, de ez is meg van még

img_3817.JPG

img_3819.JPG

Önkiszolgáló rész A-B-C menüvel

img_3801.JPG

img_3859.JPG

A konferenciaterem az akkor kor szerinti "felcsapódó" ülésű székekkel

Még több kép az étteremről

dji_0048_bejeg_2.jpg

Nem tudni mi lesz az épület sorsa, de az biztos, hogy remek építési területen fekszik

2007-ben az Audi terjeszkedése miatt a reptéri úti első, 1970-ben épült éttermi épületet lebontották. Testvére az Árkád mellett még ma is áll, utolsó hírmondóként a Rába gyár egykori területén.

Írta, Hajner Gyula
Források:
- https://ipartortenet.hu
- https://moderngyor.com

Ezen a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints! Külföldi elhagyatott helyekhez pedig látogass el a Szellemvárosok a világban oldalra!