Roncsok: Megvan a Dunából kihúzott Lada!

November elején hatalmasat futott a neten az alacsony vízállásnak köszönhetően előkerült Lada története.

 Ahogy mi is készítettünk róla egy anyagot és egy videót is, úgy a legtöbb hírportál is lehozta a hírt, miszerint egy rejtélyes roncs került elő Csepeli Dunából, amit feltehetőleg október 28-án tűzoltók húztak ki a partra.

A kirándulók által is felfedezett jármű az elkövetkezendő napokban hatalmas népszerűségnek örvendett, több százan keresték fel, hogy megnézhessék és képeket készíthessenek vele.

img_0191_1.JPG

Csakhogy sajnos nem csak érdeklődők keresték fel a kocsit, hanem azok is, akik inkább rongálni és lopni szerettek volna, így alig egy hét alatt eltűntek az autó lámpái, a rendszámok meg még néhány "belsőség" is, például a műszerfal egy része.

A Vancello roncsvadászok csapata nemcsak hogy utánajárt a történetnek, de nagy erőfeszítések árán sikerült felkeresniük a Lada egykori tulajdonosát, sőt meg is vásárolták tőle a már papírvékonyra rohadt járművet, ami 17 évig volt a Duna vize alatt.

e0_1_1.jpg

Horgászok fedezték fel a Duna vizében

Az általuk készített anyagból minden kiderül az autó előző életéből.

Vaszilkó Balázs, aki a Lada megmentésében oroszlánrészt vállalt, bízott abban, hogy a jármű nincs annyira rossz állapotban, ugyanis szeretett volna belőle egy úgynevezett "rat car-t" csinálni.  Ami annyit tesz, hogy a kaszni marad, de új motorral üzemképessé, egyfajta látványossággá varázsolta volna.

img_0717.JPG

img_0725.JPG

img_0731.JPG

img_0733.JPG

img_0737.JPG

img_0747.JPG

img_0718.JPG

Elmondása szerint ő csak egyel jobb állapotra számított. Sajnos a telephelyen kiderült, hogy az egész kocsi papírvékonnyá rohadt, még egy magasnyomású mosást sem bírna ki.

Ennek ellenére mégsem lesz elbontva, hanem egy másik helyen kiállítási tárgyként fog funkcionálni a közeljövőben.

img_0847.JPG

Jelenleg a kocsi Székesfehérváron áll, egy kárpitos cég udvarában, ahol nyitvatartási időben közelről bárki megcsodálhatja! (bővebb infó a videóban!)

Írta, Hajner Gyula
köszönet: Vancello roncsvadászok

Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints! Külföldi elhagyatott helyekhez pedig látogass el a Szellemvárosok a világban oldalra!