Roncsok - Még több Ikarus

Ebben a cikkben egyszerre kettő darab Ikarus buszt fogunk megmutatni, amiből az egyik nem is igazán roncs.

 A buszokat már régen kivonták a forgalomból aztán pedig leselejtezték. Ha a jelenlegi tulaja nem csapott volna le rájuk, már régen bedarálták volna őket, így hát jelenleg is megvan a lehetőségük, hogy újra visszatérhessenek az utakra, bár ehhez elég nagy anyagi ráfordítás kell.

Gábor, a buszok gazdája ezért keres támogatókat terve kivitelezéséhez. A két Ikarus jelenleg is egy őrzött fatelepen áll már évek óta.

A 260-as Ikarus

A 206.06-os típusszámú busz története 1986-ban kezdődött. Elkészülte után egészen 2000-ig Veszprémben teljesített szolgálatot. Ebben az évben bejöttek a városba a Neoplan buszok és az Ikarus feleslegesség vált. Ezután a Hatvani Volán vette meg és egészen 2009-ig, leselejtezéséig használta.

Gábor figyelemmel kísérte az útját és tudta, hogy a buszt leselejtezték és hamarosan bontóba viszik. 2009 nyarán bejelentkezett a buszért, szólt, hogy ne vigyék bontóba, mert ő megvenné, de ekkor még nem volt meg rá a teljes keret. A Hatvani Volán addig félreállította neki, míg össze nem gyűjtötte az buszra szánt összeget.

2009 novemberében egy buszsofőr barátjával elment érte Hatvanba és elhozta a saját lábán. Azóta el fatelepen áll, minden évben többször beindítja, foglalkozik vele, de a teljes felújításához nagyobb anyagi ráfordítás lenne szükséges, amit egy ember nehezen tud kivitelezni.

Fénykorában a CLH-601:

18337112_1722994351073976_1822085250_n.jpg

18280974_1722996364407108_676718077_n.jpg

clh-601.JPG

Munkában a Hatvani Volánnál

s4010003.JPG

A fatelepen, a régi helyén. Mellette látszik a 280-as is

Még több fotó a buszról az új helyén

A 280-as Ikarus

A 280.03-es típusszámú buszt 1989-ben gyártották, függetlenül attól, hogy a forgalmiában hibásan az 1983-as évszám szerepel. Az Ikarus 1997-ig Németországban, Messien városában szolgált, majd hazakerülve Veszprémben ment egészen a 2006-os leselejtezéséig.

18253833_1716335341739877_1916768504_n.jpg

Fénykorában Veszprémben

Gábor ezt a buszt is kinézte magának és a bontóba küldése előtt lecsapott rá. A Volán társasággal pedig egy falusi ház telkére vontatta neki, mivel ekkor még nem volt máshol hely, ahol tárolni tudta volna. Az elkövetkezendő néhány évet itt töltötte.

2006.jpg

A telken

A telek akkor tulajdonosa időközben elhunyt, az új tulaj pedig felszólította Gábort, hogy vigye el onnan a buszt, ezért egy Tátrával a 260-as mellé húzatta 2016-ban.

A buszban ugyanakkor egy nem mindennapi gyűjtemény látható, elképesztő mennyiségű tábla, szinte a fél ország települése megtalálható rajtuk, többségét a videóban is megmutatjuk!

g0017324.JPG

g0177372.JPG

g0187375.JPG

g0197376.JPG

g0207381.JPG

20 év gyűjtögetésének eredménye

Még több kép a buszról

Nem ezek az elő buszok a Roncsok című sorozatban, de nem is az utolsók. Rengeteg Ikarus és már típusú buszt fogunk megmutatni majd a sorozat további részeiként.

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints!

add-on-paypal-payouts3.jpg