A mátrafüredi Avar Hotel

avar_22.jpg

A hetedik éve funkció nélkül álló mátrafüredi Avar Hotel végre felébredhet hosszan tartó álmából.

 Az 1976-ban épült népszerű szálló 2010-ben, az épület felújítására hivatkozva zárt be, eredetileg ideiglenesen. Az akkor 34 éves épület kiürítésekor a gyöngyösi Autista Segítő Központnak harminc ágyat ajándékoztak ágyneműkkel együtt.

Az évek során több hír is felröppent, miszerint a tulajdonos már nem kívánja újra szállodaként megnyitni.

Fénykorában:

avar2.jpg

1980

avar3.jpg

1981

avar4.jpg

1985

avar5.jpg

1986

avar6.jpg

1986

avar10.jpg

2003 (SoundGraph fotója)

A felújítási projekt 2012-ben az 1.3 milliárdos költséghez nyert 450 millió uniós támogatást is, ennek ellenére az átépítések nem kezdődtek el. Az évek során a Mátrában két modern négycsillagos szálloda is nyílt, és a tulajdonos már nem látott az Avar Szállóban potenciált.

Villás Károly a hotelt kezelő cég ügyvezető igazgatója azt mondta: "nem feltétlenül szeretnénk, ha az Avar épülete újra hotelként működne. Az ingatlan nyugdíjas ház, illetve egy bentlakásos egészségügyi centrum kialakítására is alkalmas lenne."

2016 novemberében azonban a hotelt megvette egy szállodákat üzemeltető cég. Az alábbi videóban 0:36-tól látható:

"Egy szállodát üzemeltető cég vette meg, a tulajdonos is ebben dolgozik, valószínű, hogy szálloda is lesz belőle - mondta el Faragó Tamás, a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője" - írja a hírt a gyöngyösi TV honlapján. Több mint hat év után ismét remény van arra, hogy az Avar Szálló megújuljon, és újra betöltse eredeti funkcióját.

2017 első hónapjaiban már nekiálltak az épület szisztematikus kipakolásának lecsupaszításának. Szerencsére egy szemfüles olvasónknak sikerült bejutnia az épületbe és készíteni jó pár képet.

Így fest most az épület:

avar_9.jpg

avar_8.jpg

Teljesen lecsupaszítva (Könczöl András fotói)

És belülről:

Kattints a képre a galéria megnyitásához! (Cserta Norbert fotói)

Mátrafüred facebook oldalán található videóból kiderül, hogy pontosan milyen fejlesztéseken is fog átmenni a szálloda. A konferencián megjelentek egykori építészek is, videóban látható az épület teljes története.

Az új tulajdonos azt mondta: bár szorosnak tűnik a határidő, a megújult szállodát szeretnék az Avar 1976-os nyitásának 32. évfordulóján, 2018. április 3-án átadni. A négycsillagos szálloda kívül-belül megújul, a látványtervek impozáns, sok zöldfelületet magában foglaló épületegyüttest mutatnak

Az Avar Hotel végre feléled az évek óta tartó álmából és ez mindenképp pozitív a város, a helyiek, a turisták és a környékbeliek, de példaértékű az egész ország számára. Csak egyetlen hasonló példát tudok mondani, az pedig a Hotel Füred története.

Írta, Hajner Gyula
Források:
- egykor.hu
- gyongyostv.hu
Képek: egykor.hu, Cserta Norbert és Könczöl András

 Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért!

add-on-paypal-payouts3.jpg