Elhagyatva: A Budagyöngye kórház

A Budagyöngye kórház hazánk számos kihasználatlanul álló kórházai közül csupán az egyik. Az O.P.N.I.-val egyetemben 2007-ben bezárt intézmény állapota folyamatosan romlik.

 Nemhogy a két kezemen, de még a lábujjaimat hozzáadva sem tudnám megszámolni azt, hogy hazánkban hány üres, elhagyatott, funkció nélkül álló egészségügyi intézmény van. A Budagyöngye csupán egy a sok közül.

A Budagyöngye kórház eredetileg egy kastélyépület, ami a 20-as években épült, ebben az időben pedig még a Klebelsberg-kastély nevet viselte.

Ebből az időszakból sajnos nincs sok adat, de annyi szinte biztos, hogy a kastély épülete 1950-ig apácakolostorként funkcionált, ezután pedig az akkori vallásellenes politikai vezetés az államosítás keretében kisajátította, majd megszüntette a kolostori rendet, pártiskolának és SZOT üdülőnek adva helyet benne.

budagyongye2_uj.jpg

Budagyöngye

1956-tól Gyermek és tüdőgyógyintézet és iskola volt, majd pedig a későbbiek folyamán Megyei Tüdőgyógyintézetként funkcionált. 1975-ben újabb épületrészekkel bővült az ingatlan.

1985-ben önálló egészségügyi intézménnyé vált, majd 12 évvel később 1997-ben ezt az opciót visszavonták, a kórháznak pedig megszűnt az önállósága, visszacsatolták a Rókus Kórházhoz.

A Budagyöngye ugyanabban az évben zárt be, mint az O.P.N.I.. 2007-ben. Ekkor a kórházat kiürítették és minden felszerelést a Szent Rókus Kórházba vittek, csak az üres falakat hagyták hátra. Igazából az épület belső része majdhogynem megegyezik a lipótmezei elmegyógyintézet belsejével, hiszen jobbára ott is csak az üres falak maradtak meg, bútoroknak, egykori berendezési tárgyaknak, használati eszközöknek csak elvétve található nyoma.

img_0321.JPG

img_0340.JPG

Jó néhány irodai bútort a kazánházban tárolnak

Való igaz, hogy mindkét intézmény ugyanabban évben zárt be, ennek ellenére a Budagyöngye sokkal jobb "egészségügyi" állapotnak örvend. Persze előnye, hogy nem egy közel 150 éves épületről van szó, de természetesen mindkettő műemlékvédettség alatt áll.

Az éjjelnappali őrzésnek köszönhetően az intézmény főépülete meglepően jó állapotban van, igaz, jó pár helyen már beázott néhány helyiség, főleg a főépület északi részén, de ezek a hibák állagmegóvással helyrehozhatók. Az ősfás telken lévő, hat tömbből álló ingatlankomplexum értéke 4 évvel ezelőtti adatok szerint 900 millió forint.

Évek óra próbálják értékesíteni a kórházat, mindeddig sikertelenül.

budagyongye_mp4_snapshot_00_29_2016_04_07_01_35_27.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_00_35_2016_04_07_01_35_51.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_02_20_2016_04_07_01_39_04.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_02_41_2016_04_07_01_42_13.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_25_57_2016_04_07_01_46_46.jpg

Előadó és oktatóterem

budagyongye_mp4_snapshot_22_56_2016_04_07_01_48_01.jpg

Otthagyott zongora. Egy billentyű adott már csak hangot

budagyongye_mp4_snapshot_02_49_2016_04_07_01_42_41.jpg

Kilátás az ablakból...

img_0383.JPG

img_0377.JPG

img_0369.JPG

img_0364.JPG

img_0375.JPG

...és a kazánház kéményéből

budagyongye_mp4_snapshot_33_44_2016_04_07_01_52_18.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_03_12_2016_04_07_01_43_32.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_34_08_2016_04_07_01_52_35.jpg

A folyosókon halálos csend

budagyongye_mp4_snapshot_36_17_2016_04_07_01_54_15.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_30_20_2016_04_07_01_51_37.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_44_28_2016_04_07_01_57_19.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_34_28_2016_04_07_01_53_04.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_02_06_2016_04_07_01_40_33.jpg

budagyongye_mp4_snapshot_39_37_2016_04_07_01_55_54.jpg

A kórház állapota napjainkban

Mindenképp a kórház előnyére válik, hogy a területre nem vonatkozik szigorú övezeti besorolás, vagyis nem kell kizárólag csak egészségügyi létesítményként funkcionálnia a jövőben. Az ingatlan új tulajdonosa egy átalakítással akár luxus apartmanként, kastélyszállóként, idősek otthonaként vagy akár más funkciókkal tudná hasznosítani. Így talán 5-10 év múlva nem fog úgy kinézni mint a Heim Pál elhagyatott gyermekkórháza.

Hogy miként alakul a Budagyöngye jövője, az nem rajtunk múlik. Illetve egy kicsit talán mégis, ha ezen az anyag hatására többen felkapják a fejüket, már megérte a dolog...

Írta, Hajner Gyula

A kórház és területet őrzött terület!!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára!

img_0133.JPG

img_0228.JPG

img_0143.JPG

img_0240.JPG

img_0147.JPG

img_0241.JPG

img_0330.JPG

img_0345.JPG

img_0157.JPG

img_0200.JPG

img_0201.JPG

img_0202.JPG

img_0176.JPG

img_0219.JPG

img_0224.JPG

img_0225.JPG

img_0185.JPG

img_0192.JPG