A Balokány-ligeti strandfürdő

Pécs város délkeleti részén terül el a Balokány-liget, a tó és az egykori fürdő. 1746-ban említik először, amikor Gregorics Márton pécsi kereskedő felajánlja, hogy a mocsaras területet szabad használat fejében kitisztítja és rétté alakítja. A későbbi évtizedekben a területen kialakított tó közelében még agyagot bányásznak. Az agyagkitermelés következtében ezeken a helyeken egyre több forrás fakadt, amelyek a tó vizét duzzasztották. A tavat egy későbbi irat „Balokanya-Fischteich”-ként említi.

A tó és területének tervszerű használata már a 19. században elkezdődött. A tavat kimélyítették, közepén szigetet alakítottak ki, kijelölték a mosásra, fürdésre, lóúsztatásra szolgáló helyeket.
1838-ban Vitéz Ferencz szűrszabómester vette bérbe a tavat, egy részén fürdőt alakított, úszómestert alkalmazott, a tó közepén álló szigeten egy épületet emeltetett, amelyben táncterem, biliárdszoba és borozó is volt.

balokany_akkor_es_most.jpg

Akkor és most

A strandfürdő építését az ’50-es években Engel Adolf nagyvállalkozó rendelte el. Nem sokkal később megnyílt az „Albert Fő- Herczegről elnevezett Pécsi Uszoda és Testgyakorló Intézet”, amelynek programját már 1859-ben kétnyelvű kiadvány ismertette.

1886-ban a régi, fából készült uszoda helyére újabb, már téglából, cementből épített medence került.
Parkosították a fürdő és a tó környékét, sétányokat építettek, díszbokrokat ültettek.

balokany_1933.jpg

A strand 1933-ban

A pécsi fürdőt a harmincas évek elején, Dulánszky Jenő tervei alapján teljesen átalakították a mai formájára, majd az 1933-as ünnepélyes átadás keretében elnevezték Népfürdőnek, hat évvel később pedig a Városi Fürdő nevet kapta. A Balokány fürdőben nevelkedett Abay Nemes Oszkár úszóbajnok és olimpikon.

abaynemesoszkar.jpg

Abay Nemes Oszkár

balokany_furdo.jpg

balokanyy1.jpg

balokanyy.jpg

balokany2.jpg

balokany_1961.jpg

balokany3.jpg

A hatalmas népszerűségnek örvendő strand a ’60-as ’70-es években élte aranykorát

balokany_1983.jpg

1983

Végül a ’80-as évek végén, - egyes helyiek szerint a ’90-es évek elején, - a legendás strand a megfelelő egészségügyi engedélyek hiányában végleg bezárt, azóta pedig csak pusztul...

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára!

201305153432.jpg

201305153435.jpg

201305153433.jpg

201305153428.jpg

201305153434.jpg

201305153429.jpg

201305153430.jpg

201305153436.jpg

201305153431.jpg

201305153437.jpg

201305153438.jpg

201305153427.jpg