A balatonszéplaki Orion bár pusztulása
A balatonszéplaki Orion-bár 1971-ben, a Press Club részeként épült Márton István tervei alapján, és a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) területéhez tartozott. Ihletője a Magyarországon 1968-ban bemutatott, nyugatnémet készítésű Orion űrhajó fantasztikus kalandjai c. sorozatban felbukkanó Orion űrhajó volt.
Az Orion eredetileg bárként, majd a ’90-es évektől diszkóként üzemelt. A létesítmény hanyatlása - habár nem közvetlenül -, de a rendszerváltásra vezethető vissza. Ez Siófok-Balatonszéplak régen nagy hírű, Ezüstpart szakasza, ahová a turisták tízezrével jártak.
- "Eredetileg bárként működött, az 1970–80-as években élte fénykorát. Szép emlékek kötik az ezüstparti kultikus helyhez azokat, akik itt mulattak. – Az egész országban ismerték, mindenhonnan jöttek az Orionba bulizni hétvégén. Külföldön is híre ment. Jó társaság kovácsolódott itt össze" – nosztalgiázott az egyik helybéli.
- "Sajnáljuk, hogy bezárt. A kör alakú asztalokkal, székekkel, kialakításával megőrizte retro hangulatát. Hiába nyíltak sorban a környéken új diszkók, mindig tömve volt" – emlékszik vissza egy régi törzsvendég.
Mindenesetre, akik abban az időben ott nyaraltak, nagyon szerették ezt a földre szállt űrkompot, amelyben bár és kiállítóterem kapott helyet. Idős kollégák még ma is révedezve emlékeznek az ottani kellemes, esti bárzenére, a hely színes, érdekes életére, egyéniségeire. Fényes Szabolcs, Csikós Rózsi, Sárosi Kati, Zsoldos Imre, Psota Irén, Illés György, Szepesi György nevét emlegetik mint egykori vendégeit, akik rendszeresen odajártak az utca túloldalán épült újságíró-művész házból és magából az üdülőből.
A turizmusnak a Balaton déli partján történt – és még jelenleg is tartó -, robbanásszerű visszaesése nem csak az Orion-bárt sújtotta. Rengeteg hotel, szálloda és kemping jutott hasonló sorsra.
Az Orion bár fénykorában:
Az Orion-bár 1973 körül
Egy 1982-es képeslapon
Pogány Géza művész 1968-as műve volt látható a körpanorámás kialakítású bár belső díszleteként. A "Balatoni panoráma" című alkotáshoz műgyantás cementet, vörös- és sárgaréz-borítást használt a vitorlákhoz, a végeredmény pedig egyedülálló volt. A mű nagy részét valószínűleg fémtolvajok vitték el.
A bár épülete a kétezres években teljesen feledésbe merült, a fák és a bokrok benőtték, szinte láthatatlanná vált. Hosszú évekig állt elhagyatottan…
Sokáig úgy tűnt, hogy az épületet le fogják bontani. De 2006-ban a LUGA Nemzetközi Ingatlan beruházási Kft. tulajdonába került. Nekik pedig eredetileg nem állt szándékukban egy ilyen ritka építészeti jelenségtől megválni.
A holland cég a 2008-ban kitört világgazdasági válság miatt csődbe ment, csődeljárás keretében szerezte meg a közben két telekre osztott területet a Nelson Zrt., az Er-Fa 2000 Kft. és magánszemélyek alkotta magyar cégcsoport. A háromhektáros üdülőnek azon a felén, amelyen az Orion állt, kör alaprajzú, tehát az Orion formáját idéző apartmanházak épültek, ami arra mutat, hogy számoltak az „űrhajó” megmaradásával, s illeszkedtek is hozzá.
2009-es állapotok
Habár ottjártamkor, 2013 őszén az építésvezetőtől megtudtam, hogy lakóépületként újítják majd fel, sőt, még az általuk oda építendő lakópark látványtervében is látható volt az Orion bár.
Közben kiderült, hogy az épület menthetetlen. Az évek során a bár vékony vasbeton fedélzete oly mértékben károsodott, hogy már nem lehet újjáépíteni.
2014 augusztusában a közelben járva vettem észre, hogy az egykor legendás szórakozóhelyet teljesen elbontották:
" Az egykori Oriont verik szét a nyár kellős közepén, iszonyatos zajjal." 2014. július (L. András fotója)
Ezzel eltűnt egy egyedülálló építészeti jelenség a Balaton partjáról..
Írta, Hajner Gyula
forrás: utikritika.hu, egykor.hu/balatonszeplak, kozterkep.hu, nol.hu
Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára!