A 19. század végén épült, a 20. század elején méltán híres és felkapott Nagyvendéglőre ma már senki sem ismerne rá. A fővárosiak jó része azt sem tudja, hogy mi lehet az a romos épület, amit manapság már nem is ajánlott megközelíteni.

A Népliget tájkertté alakítása 1893-ban indult meg, amikor a város növekedése egyre népszerűbbé tette a ligetet. A park mai arculatát, útrendszerét kialakító budapesti főkertész, Ilsemann Keresztély (1850–1912) négy év alatt készítette el a tájképi stílusú park tervét és 1896-ra sétányokkal szabdalt 500 fa- és cserjefajtából álló kertté alakította a 103 hektáros területet.

A Nagyvendéglő első bérlője Heinzel Mihály, 1900-tól Sverteczky Gáspár, majd 1909-től Róna Gyula lett. A gyakori bérlőváltások jelzik, hogy a magas bérleti díjak, a rendszertelen látogatottság miatt már a kezdetektől nehezen ment a nagyvendéglő üzemeltetése. Alig a nyitás után például, a millenniumi ünnepségek utáni évben, 1897-ben készült rendőri jelentés máris a csatornahiány miatti területhasználati bajokat emlegeti:

„Alázattal jelentem, miszerint a Népligeti Sörcsarnoknál ahol a nagyközönség sétál, az udvarban és az udvaron kívül két közegészség ellenes gödör van. Az udvarban a házból kijövő árnyékszék, a kerítésen kívül pedig a konyhából kijövő piszkos vízé. Ezen két gödör gyakran megtelik s akkor az ezernyi főre menő közönségnek különösen vasár és ünnepnapokon száj és orr befogással kell mellette elhaladni…”

A Nagyvendéglő fénykorában

Mindezek ellenére a XX. század közepe előtt is pezsgő élet folyt itt, egymást érték a mutatványosi helyek, bódék, céllövöldék, hajóhinták, kisvendéglők. Jelentős volt a vendégforgalom a Nagyvendéglőnek (más néven Népligeti Sörcsarnok) nevezett helyen is. Ám az ’50-es években - az államosítás idején - az eddigieknél sokkal szigorúbb ellenőrzéseket tartottak a ligetben, ami nem tett jót a vállalkozásoknak. A legtöbb szórakoztató létesítményt megszüntették, 1952-ig majdnem mind lebontották, és új versenypályát, sporttelepeket, árusítóhelyeket hoztak létre.

Az 50-es években a Nagyvendéglő is új vezetéssel üzemelt tovább, a Kelet-Pesti vendéglátó ipari Vállalat egysége lett. A második hároméves terv idején étteremként megszűnt működni, mert az épület állaga ehhez már kevéssé volt megfelelő, és persze egyre kevesebb volt a vendég is. Ettől kezdve a vállalat már csak raktárként használta, még körülbelül három évtizeden át. Az egyre lepusztultabb épület később már raktárnak is kevéssé volt alkalmas. A ’80-as években már posztapokaliptikus állapotok uralkodtak a Nagyvendéglőben.

Így néz ki ma az egykor népszerű vendéglő

1990-ben egy új koncepció került napirendre: az épületet eredeti állapotára kellene visszaállítani. Erre azonban nem került sor, mert akkoriban ezzel ellenkező tendenciák kezdtek érvényesülni: felszámolások, elhagyások, kiürítések, megszűnések, rombolások. Így a helyreállítás, újjáépítés csak átmeneti elgondolás maradt.

A régóta üresen álló épület a ’90-es években jelentős állagromlásnak indult: fosztogatók, vandálok és hajlékot kereső nincstelenek menedékháza lett. A XX. század legutolsó éveire már életveszélyes romhalmazzá vált. Lebontása nem lehetséges, mert műemlék.

A kétezres évek elején katasztrófavédelmi kutya kiképzőhelynek is használták, mert az épület állapota alkalmas egy katasztrófa sújtotta terület imitációjának. A Nagyvendéglő a mai napig a Népliget és egyben a főváros szégyene...

Írta, Hajner Gyula

Forrás: - www.futas.net és yesterdaysplaces.blogspot.hu/