Idén nyáron a Szellemvárosok Magyarországon újra lehetőséget kapott, hogy bejárja az egykori szovjet laktanya területét, amit az ott szolgáló katonák és családtagjaik csak úgy hívtak: Kisváros....

Az első részben az egyik panelépületet nézzük meg, majd a második részben átmegyünk a szemközti épületbe, aminek az aljában működött az iskola. A harmadik részben még mindig az iskolában vagyunk, ahol elég sok érdekességet találunk, de aztán felnézünk a lakásokba is. A negyedik részben pedig a tetőre is kimegyünk!

A többi rész pedig a későbbiek folyamán a youtube csatornán láthatjátok! ;)

 A Déli-Bakony erdeinek mélyén található a Kis-Moszkva nevezetű, 16205-ös postafiókszámú volt szovjet katonai bázis, amely a hatvanas években épült, az utolsó szovjet katona 1990. március 28-án hagyta el, ám ezután is szigorú őrizet alatt állt.

Az 1960-as években, egy szovjet hadgyakorlat kudarcát követően (nem érkezett meg időre a töltet a kilövő állásra, technikai okok miatt) döntött úgy a legfelsőbb szovjet párt- és állami vezetés a katonai vezérkarral együtt, hogy a Varsói Szerződés tagországainak területén különleges tárolókat kell kialakítani, és tökéletesíteni kell a mobilitást és a híradást.

  A legendákkal ellentétben a laktanyát magyar munkások építették szovjet irányítás alatt, a magyar állam pénzén, mai áron számolva kb. 800 millió forintért.

A létesítmény 36 hektáron terül el, magába foglal három, négyemeletes panelházat, iskolát, könyvtárat, uszodát, éttermet, mozit, gyakorló- és sportpályákat, játszóteret, garázsokat, helikopter-leszállót és két különálló, légmentesen zárható atomtárolót is, amelyekben nukleáris tölteteket, rakétatartozékokat tároltak.
A szovjet katonáknak és családjaiknak - hogy ne kelljen elhagyni a laktanyát – mindenük megvolt a "kisvárosban", ahogy ők nevezték:
ABC bolt, fodrászat, orvosi rendelő, a gyermekek pedig helyben járhattak iskolába az 1985-ben befejezett panelház alagsorába.

 Kis-Moszkva fénykorában:

Az első képen látható szovjet katona, Alexander a családjával. Volt szerencsém vele személyesen is találkozni, sőt, együtt jártuk be egykori "kisvárosát", ahol könnyek közt emlékezett vissza az itt töltött szép időkre. Remek kapcsolatot ápolt a magyarokkal, mi több, a nyelvet is megtanulta. Egy riportot is készítettem vele, amiben megmutatja egykori lakását és mesél az ott töltött időről. A videót a youtube csatornán hamarosan láthatjátok!

 A laktanyát tripla szögesdrótkerítés védte, a középsőbe pedig áramot is vezettek. A szellemváros közelében még ma is látható, több helyen lőállás bújik meg az út mentén és a fák között. Az őrök az illetéktelen betolakodókra kérdés nélkül tüzet nyithattak, jobb esetlen letartóztatták őket.

 Egy esetben a környékbeli erdő sűrűjében egy magukat turistának kiadó párt fogtak el. Akkoriban nagyon szigorúan büntették a kémeket, főleg hogy egy kifejezetten titkos objektumról volt szó, így jobb nem belegondolni mi történt velük...

  A kivonulás évében akadt olyan család is, aki váratlanul, egyik napról a másikra hagyta el a lakást. Értéktelen cuccait szétdobálva, ételmaradékait, edényeit az asztalon hagyva.
A lakásokat és az épületeket 1990. március 28-tól a magyar hadsereg 83 személyes sorállománya tartotta karban és felügyelte az egész terület őrzését.

Második rész:

Harmadik rész:

Negyedik rész:

Akkor és most:

A technikai részről:

Ebben a részben Kizmus Szabolcs történész-kutató gyűjteményéből kaphattok pontos információt az atomraktárak működéséről. 

 A két darab atomtároló egy-egy bejáratát a megtévesztés miatt hullámpalából készült konténernek álcázták. Mindkét tárolónál 4-4 atomfej szállító gépjármű egyidejű fogadására alkalmas beállót alakítottak ki. A fél méter vastag acélajtókat légmentesen zárták le:
Az ajtókon levő szigetelőréteg /gumigyűrű / hermetikusan zárta le a belső teret, mivel abban a külső normál értéknél 8-12%-al nagyobb légnyomás volt. A levegő – ha az érték a beállítottnál nagyobb lett – csak kifelé áramolhatott az ajtók mellett levő szelepeken keresztül.
Az önálló áramforrással rendelkező földalatti létesítményeket, légkondicionáló berendezéssel is ellátták, a beáramló levegőt szűrték, a hőmérsékletet és a páratartalmat szigorúan szabályozták.

Magyarország feltehetően az Ukrajnában, Ivano Frankovszktól délre, a magyar határtól alig 140km-re található 711-es számú Arzenálból kapta a "termékeket". A Nyírteleken diszlokáló önálló szállító osztály szintén alátámasztja a közeli (keleti) átadási pont létezését. Sajnos a konkrét dokumentumok titkosítása még sok évig nem lesz feloldva, így vannak olyan dolgok, amelyet nem lehet 100%-os biztonsággal kijelenteni, de máshonnan összegyűjtögetett információ-morzsákból, orosz fórumokból, weboldalakról, személyes bejárásokból, külföldi kapcsolatokból, nyilvánosságra hozott CIA dokumentumokból azért elég jól össze lehet rakni a képet.

Magyarországon a Nagyvázsony melletti bázison kívül 4 másik helyen tároltak állandó jelleggel atomfegyvereket. Kunmadarason és Kiskunlacházán a légierő, Császáron (a harcászati rakétaosztályok) és Tabon (a dombóvári hadműveleti rakétadandár) a szárazföldi alakulatok részére.

A bázis északi területén található két tároló elhelyezkedése. Jól megfigyelhető a két bunker szögbeli eltérése. Erre azért volt szükség, hogy egy esetleges találat esetén a rakodónyílásokat tekintve ne sérüljön egyszerre mindkettő.

 A nagyvázsonyi objektumot gyakran VII-es típusnak nevezik, de valójában ez a tároló, amit a 7-es kategóriájú/kódú rakétafejek (изделие № 7, Scud-A) részére építettek.

 Kettő darab egyforma, egymástól kb. 100m-re elhelyezkedő földbe ásott és a kitermelt földdel betemetett téglatest alakú 24,3x40,5m alapterületű bunkerről van szó, melynek közepén keresztben kiemelkedik egy kétszintes csarnok galériaszerűen kialakítva. Ennek kétoldali szimmetrikus felső részéről nyíltak a külső nagy rakodóajtók, melyek túloldalán egy hullámlemezzel fedett, álcahálóval borított,egy oldal kivételével körben zárt, rámpás rakodóteret alakítottak ki,ahová oldalanként 4-4 fejszállító teherautó tudott beállni.

Rakodótér a teherautók beállóival kívülről…

…és ugyanez belülről

A dobozos szállítójárművek az objektum déli, az északitól többsoros kerítéssel elválasztott területén levő 36 kapus garázs egy részében álltak. A bázishoz tartozó egyéb gépjárművek szintén ebben a 160m hosszú épületben parkoltak, egymás mögött akár 2-3 is, típustól függően.

A beállók fölé a keresztgerendára kis sárga táblákat rögzítettek, rajtuk a gépjármű típusával, rendszámával és a vezetője nevével (amint az más szovjet bázisokon is bevett szokás volt).

Gigantikus garázssor

A tárolók környékén minden mozgást, rakodást, anyagmozgatást szigorúan csak a műhold átrepülések figyelembe vételével hajthatták végre (leginkább csak éjszaka).

A központi csarnok alsó szintjének egyik oldalából nyílt a 4 darab 21x5,7x2,4m-es tényleges tárolóterem, a másik oldalából pedig a bunker üzemeltetését, működését biztosító helyiségekhez vezető folyosó. Ebben a részben volt a lég- és gázzsilipes személyi bejárat, a dízel aggregátor szoba, a levegőztető, szellőztető rendszerek, szűrők, vezérlő szoba, víztartály, akkumulátorok, munkaszobák, wc, stb.

A tárolóterem, középen a rögzítőkampókkal.
Jól látszanak a padlóba süllyesztett leszorító foglalatok.

A kiszolgáló rész felosztása:

1. személyi bejárathoz vezető lépcső
2. személyi bejárat zsilipkamrája
3. üzemanyagtartály (3 köbm.)
4. a bejövő levegő aknája, áteresztő KOD szelepei
5. diesel aggregátor, levegőztető rendszer, és a hűtőmotorok helyisége
6. kipufogógázok elvezető aknája
7. durva por, radiológiai szűrők
8. aktívszén-szűrők
9. kapcsoló-, vezérlőszoba
10. az akkumulátortöltő szoba szellőztető berendezése
11. akkumulátortöltő szoba
12. használt-, szennyvíz tároló, szivattyú
13. wc
14. víztároló tartály (3 köbm.)
15. légkompresszorok, sűrített levegő és hélium palackok
16. raktár, munkaszoba
17. a labor szellőztető berendezése
18. munkaszoba
19. labor (Manipulátor)
20. raktár
21. munkaszoba, a hélium vezetékek kapcsolószobája
22. külső energia - , és vízellátás bevezető járata

A létesítmény 3 üzemmódban tudott működni:

 I. a kívülről beszívott levegőt mindenféle szűrés nélkül keringették a rendszerben. (béke üzem)

II. a kívülről beszívott levegőt átvezették a durva por, radiológiai, vegyi és aktív szén szűrőkön és ezután került a belső térbe. (harckészültség)

III. teljes izoláció, a bunker légmentesen lezárva, az egyik helyiségben, palackban tárolt sűrített levegőt keringetik. (harci helyzet)
Ez utóbbi üzemmód esetén a létesítmény nagyjából 10 óráig működhetett.

 Mivel béke helyzetben (I-II. üzem) az objektum külső energiaellátásról működött, III. üzemmódban lekapcsolódott erről és automatikusan indult a 60kW-os dízelmotor, ami azután táplálta az elektromos fogyasztókat.

 Várható atomcsapás esetén az ajtókat, szelepeket lezárták, a külső vízellátást leállították. A bunkerben állandó túlnyomás volt, amit a ventilátorok által beszívott levegő mennyiségével tudták biztosítani. Ha a túlnyomás a megadott érték fölé emelkedett, a szelepek kiengedték a felesleget. A levegő emiatt csak kifelé áramolhatott, így kívülről nem kerülhetett be semmiféle radioaktív szennyeződés. A levegő hőmérsékletét, páratartalmát állandóan ellenőrizték a központi csarnokban, az egyes kiszolgáló helyiségekben,a gépészeti szobákban és a tároló termekben egyaránt.

Központi vezérlőszoba

A központi csarnok falán a levegő hőmérsékletét, páratartalmát, összetételét mérő műszerek

 A tároló termekben 4 sorban 42 hornyot/foglalatot szereltek a padlóba, ami azt jelzi,hogy 3 sorban tudták egymás mögött elhelyezni a hengeres konténereket amelyekben a robbanófejeket tartották. A konténereket univerzális kiskocsikon mozgatták, ezeket a tároló termekben kampókkal rögzítették az előbb említett hornyokba. 

A tárolóterem. Annak idején csak pár ember juthatott ide be.

 Az itt tárolt több generációs töltetek hatóereje 1 kt-tól akár több száz kilotonnáig terjedt. Összehasonlításképpen a Hirosima felett robbant atombomba 13-15 kt. körüli volt.

Mivel a termek hosszúsága a cseheknél például csak 15m volt, ott 12 hely volt, amit a padlóra festve is jelöltek. A nagyvázsonyi bunker esetében sajnos nincs megcáfolhatatlan bizonyíték, így csak megközelíteni lehet a tárolt mennyiséget (ami rakétafejek esetében 15-18 darab körül lehetett termenként). A kiskocsikra  - mivel állítható méretűek, és így univerzálisak voltak - különböző méretű szállítókonténert lehetett rögzíteni a bennük levő atom (biológiai/vegyi) fegyver típusának függvényében.

Egy 9K714,OTR-23 (SS-23,Oka) fej a konténerben. A tapolcai rakétadandár ’87-ben létrejött 3. osztályának kiegészítő törzsét már felkészítették az Oka fogadására

A biztonsági előírások igencsak szigorúak voltak. A konténerek nagy nyomású héliummal voltak feltöltve. Erre többek között a hélium kémiai közömbössége miatt volt szükség, másrészt a túlnyomás miatt nem engedte a nedvességet bejutni a konténerbe, nem gyúlékony és védőgázként tulajdonképpen szigetelte a fejet az esetleges szikráktól, elektromos ívkisülésektől. Töltéskor a központi csarnokban található kijelölt helyre tolták a szerelvényt, és szintén adott helyen végezték a rakétafejek időszakos vizsgálatát és összeszerelését (neutrongenerátor). A hélium „lecsapolására” is külön csőhálózatot alakítottak ki, ezeket minden terembe külön bevezették, és a konténert egy speciális „pisztollyal” csatlakoztatták a csonkhoz.
A kiskocsit a konténerrel csak a földre festett jelek mentén lehetett mozgatni, amit a videókban is láthattok.

Az 5,7 m belmagasságú, 24 m hosszú kétszintes központi csarnok tetejére hosszirányban egy 3,2 tonna teherbírású futódarut szereltek

A daru

„ Darukezelő! STOP parancsot végrehajtani,bárki is adja!”

A szállítmány (fej - a szovjetek a "termék" vagy "gyártmány" - изделие nevet is használták) a biztonsági kamrával elválasztott két nagy rakodókapun keresztül jutott be a felső szinten levő balkonra, onnan a már említett daruval engedték le a csarnok alsó szintjére.

A masszív rakodókapuk (ВЗГ- ворота защитно-герметические) mérete 219 x 226 x 43cm, súlyuk mintegy 6,5 tonna. A személyzet részére egy külön bejárat volt kialakítva, ezt a bunker dombjának tetején lévő meredek lépcsőjű, szűk lejárón keresztül lehetett elérni. A lejárót jellemzően egy egyszerű, leginkább egy kis kerti fészerre emlékeztető furnérlemezes fülkével álcázták.

A 6,5 tonnás külső rakodókapu. Ha ezt nyitották, a belső zárva volt.

A személyzeti bejárat közel két tonnás ajtaja

 Sajnos egyelőre nincs megbízható, pontos adat az itt szolgálatban levők számáról. (Feltehetően legfeljebb 20-an lehettek váltásonként.) Az egyik cseh tárolóban talált fegyverszekrényben 14 névvel jelölt hely volt kialakítva.

 Gyakran hívták az atomraktárakban dolgozókat "süketnémáknak", mivel nem beszélhettek senkinek az itt folyó tevékenységükről, de talán hasonlóan találó és némileg konszolidáltabb elnevezés volt a складовщики - raktári munkások is.

A bunkerek mellett említést érdemel az a nagy, zöld gyakorló-oktató épület, ami szintén a bázis északi részén, a tárolóktól kissé nyugatra helyezkedett el.
Ebben egy szerelőcsarnok és a hozzá kapcsolódó 3-4 tanterem található. Itt végeztek minden kiképzési feladatot, gyakorolták a fej szét- és összeszerelését, rakodást, mozgatást, rögzítést.

A szerelőcsarnok belülről. Az ajtó fölött Marx, Engels és Lenin figyelte a dolgos kezeket

Az alakulat postafiókszáma 16205 volt, egyenruhájukon páncélos állományjelzővel, amely jellemző volt az atomraktárak fedésére. A bázis a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségéhez tartozott, egy esetleges háborús helyzet esetén innen kapta volna a tapolcai 5. Önálló Hadműveleti Rakétadandár az atomfejeket.

Itt azt is elolvashatjátok, hogy mi történt volna egy esetleges atomháború esetén, valamint azt is, hogy kik és hogyan hajtották volna azt a végzetes parancsot, ami végül elmaradt.

A rendszerváltás során, de még jóval a kivonulás előtt a szovjetek kivonták a technikai felszereléseket, természetesen a legnagyobb titokban, az éjszaka leple alatt. Az objektum őrzését a szovjetektől 1990. március 28-án vette át a Magyar Honvédség, állománytábla szerint 83 fővel.

A laktanya hasznosítására a mai napig nem született elfogadható ötlet. Egyesek retro parkot, öregek otthonát, mások pedig gyermeküdülőt szerettek volna kialakítani belőle. De vajon melyik szülő adná a gyermekét egy olyan helyre, ahol annak idején tömegpusztító fegyvereket tároltak?

Az idő múlásával, állagmegóvás hiányában a laktanya állapota egyre csak romlik. A valaha pezsgő életű, több száz lelket számláló "kisváros", ma egy rideg szellemváros....

Az objektum jelenleg is katonai terület, amit a honvédség fegyveres szolgálata őriz!!

Írta, Hajner Gyula és Kizmus Szabolcs

források:
Peter H. Rentsch,Jevgenyij Posvalov,Gunnar Gehlert : An vorderster Front I-II.
Paul Bergner: Atombunker - Kalter Krieg – Programm Delphin
H.W.Deim,H.G.Kampe,J.Kampe,W.Schubert: Die Militärische Sichereit der DDR im Kalten Krieg,
Valamint személyes beszélgetések német, cseh, szovjet, magyar tisztekkel, hadtörténészekkel. Helyszíni bejárások, dokumentálások Magyarországon és az egykori Varsói Szerződés tagországaiban.