Elhagyatott présház a XIX. századból

 

Egy forró nyári napon határoztuk el, hogy egy motorostúra keretében megnézzük ezt a mindentől távol lévő, elhagyatott présházat.

Az épület előtt elterülő, több hektár szőlő természetesen évek óta gondozatlan, tele van gazzal, ezért csak nehézkesen, sok csaláncsípés árán tudtuk csak megközelíteni az objektumot.

2014-09-10 18.53.56.jpg

2014-09-10 18.54.08.jpg

2014-09-10 18.54.05.jpg

A présház kívülről nézve elég rossz állapotban van, de belül sem jobb a helyzet. Bejáratot keresve az épület oldalában megtaláltuk az ajtót, de ez szépen be volt zárva, ezért az ablakon másztunk be. Nem volt egyszerű, de a felfeszített ablakrácsokból láttuk, hogy nem mi vagyunk a ház első látogatói.

Az épület közel sincs olyan jó állapotban, mint az ebben a videóban látható présház, de persze ez sokkal régebbi.

Bejutva az idén már 140 éves épületbe, óriási pusztítást látunk. Nyilvánvaló, hogy az épületet valakik szépen kirámolták, az értékesebb dolgokat elvitték, amiket nem tudtak, azt összetörték. Ennek ellenére találtunk két, egy literes Coca-Colás üveget, meg egy szintén literes Balatonboglári szőlőleves üveget is.

Ugyanakkor persze ott volt még a prés, a daráló és még rengeteg, a bor készítéséhez használt eszköz.

2014-09-10 18.54.03 1.jpg

2014-09-10 18.54.07.jpg

2014-09-10 18.54.01.jpg

De ezek a tárgyak eltörpülnek amellett, amit akkor találtam, miután beléptem a présházba. A videóban látható egyik pad alatt volt, a rengeteg mocsok alatt, és csupán csak azért tűnt fel, mert mellette volt egy csomó gomb is, amiket félresöpörtem.

2014-09-10 18.54.02.jpg

2014-09-10 18.54.06.jpg

Az érmét hazavittem, majd vegyszerrel jó alaposan megtisztítottam, és végre kiderült a titok.
A videóban ugyan nem tudtam megfejteni, hogy miféle érme lehetett amit találtam, de feltételezésem, hogy az 1800-as évekből való, helyesnek bizonyult.

Ugyanis egy 1800-ban vert 1 krajcárost találtam, aminek a hátoldalán II. Ferenc (Német-római császár és német király, majd osztrák császár, magyar és cseh király, lombard-velencei király) arcképe látható, aki 1792. március 1.–1835. március 2. között uralkodott.

CAM_0652.JPG

 1kr1800.jpg

 Amikor ezt megfejetettem, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon miként kerülhetett oda ez az érme. Azt persze teljesen kizártnak tartom, hogy valakinek a szerencsepénze volt, és mostanában vesztette el, éppen ott. Ezt abból is gondolom, hogy tiszta mocsok, kosz volt az érme mindkét oldala, ahogy a videóban láthattátok.

Ezt a típusú érmét nem mellesleg 1845-ig gyártották, a krajcár története pedig 1897-ben végleg véget ért.
A másik, és egyben az egyetlen lehetőség, hogy ez a pénz valóban az épületből, illetve abból a korból származik, és nem vették észre hosszú évtizedeken keresztül, hogy egy érme van a padlón. Végül is megtörténhet.

Ez utóbbi megoldáson kívül valószínűleg senki sem fog arra magyarázatot adni, hogy maradhatott egy Napóleoni háborúk idejéből származó érme máig egy épületben elveszve (mert nem egy dobozban találtuk), de arra meg pláne nem, hogy hogy lehetett még ott 2014-ben is. :)
Mindenesetre ez az egyik legfurább dolog amivel valaha találkoztam...

Frissítés: Az épületbe két év után újra visszatértem. Hála annak, hogy a pontos helyét nem adtam ki, rongálásnak, lopásnak, vandalizmusnak nyomát sem láttam. Mellesleg mint kiderült, az épületnek van gazdája.

2016-os állapotok. Nem változott semmi.


Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is!

2014-09-10 18.54.07 1.jpg

2014-09-10 18.54.04.jpg

2014-09-10 18.53.58 1.jpg

2014-09-10 18.54.05 1.jpg

2014-09-10 18.53.58.jpg

2014-09-10 18.54.04 2.jpg

2014-09-10 18.56.51.jpg

2014-09-10 18.54.03.jpg

2014-09-10 18.54.05 2.jpg

2014-09-10 18.54.02 1.jpg

2014-09-10 18.54.01 1.jpg

2014-09-10 18.54.04 1.jpg