SZOT Panoráma, avagy a Horthy Villa

A Horthy Villa az 1920-as évek elején épült Szántódon, a Balaton déli partján. A két háború közötti időszakban Horthy Miklós Gyermeküdülő volt, a II. világháború után pedig SZOT gyermeküdülőként funkcionált tovább a rendszerváltásig.

 Az 1940-es években bővíthették ki az épületet egy konyhai, egy éttermi valamint egy lakó szárnnyal, amit hozzácsatoltak a villához. Az évtizedek során épült még mellé két különálló lakórész fürdővel, foci és kosárpályák, ahonnan meglepetésünkre egy őz ugrott elő a semmiből. De volt itt játszótér is, aminek a darabjait meg is találtuk a fák között.

bejeg3.jpeg

szantod-szot-udulo-volt-horthy-villa.jpg

433736.jpg

Ez a képeslap is mutatja, hogy a villaépületet utólag bővítették ki

Legtöbb internetes forrás a rendszerváltásig írja az épület történetét, csakhogy ottjártunkkor találtunk néhány névre szóló menükártyát, amiken 1999-es dátum volt, ezért feltételezhető, hogy a terület működése ekkor állhatott le, utolsó funkciója pedig kemping lehetett.

Az évek során a magára hagyott épületet és területét fokozatosan elkezdte visszahódítani a természet, közben a kerítésre kikerült az eladó tábla is, ami 1.3 milliárd forintért hirdette az egész partszakaszt a védett villaépülettel együtt.

img_4489.JPG

A pirossal jelölt rész a Horthy Villa és a később hozzácsatolt éttermi rész. A kis piros négyzetek pedig a faházak helyeit jelölik

A partszakasz frekventált, jól beépíthető helyen van, több befektető szerette volna megvásárolni a területet, csakhogy a védett épületet, magát a Horthy Miklós egykori villáját nem lehetett csak úgy elbontani, de még felújítani is csak szigorú keretek között.

Mint utólag kiderült, a villa nem állt műemlékvédettség alatt, csak helyi védelem alatt, de a szántódi vezetés ezt 2012-ben meg is szüntette, hogy az értékesítés folyamatát felgyorsítsa. A terület így hamar el is kelt, további története pedig már hemzseg a korrupciótól és az ingatlanmutyitól.

nevtelen_15.jpg

Akadt olyan ingatlanos cég is, aki azt hitte, hogy az épület valóban műemlékvédettség alatt áll

A helyi védettségétől megfosztott villa bontása 2017-ben kezdődött meg, őszig pedig az egész területet legyalulták.

s4540007_mp4_snapshot_00_00_2018_06_27_16_09_38.jpg

A Horthy Villa bontás alatt

Az 5.5 hektáros partszakaszon "természetesen" luxuslakópark épül, ami a Balaland nevet fogja viselni. Lesz szálloda, több wellnessrészleg, valamint kisebb apartmanházak is, 2019 második felére ígérik az átadást.

img_4473.JPG

img_4472.JPG

A Horthy Villa

img_4554.JPG

Egyik melléképület a területen. Nevelők szállása lehetett

img_4491.JPG

Játszótér darabjai

img_4499.JPG

A partszakaszról tihanyi panoráma nyílt

img_4507.JPG

Még a focipályáról is gyönyörű a kilátás a Balatonra

img_4632.JPG

Az étteremrész, amit később a villához csatoltak

img_4623.JPG

Kilátás az étterem tetejéről

img_4566.JPG

Hátrahagyott cuccok az épületben

img_4583.JPG

Még egy lakókocsit is találtunk az ebédlőrészben

Még több fotó:

Az utolsók között megnéztük az elhagyatott partszakaszt, ahol közel két évtizede megállt az idő és amit most nektek is megmutatunk.

Írta, Hajner Gyula
Fotók: Topor Ádám
Források: 24.hu, darabanth.com

Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints! Külföldi elhagyatott helyekhez pedig látogass el a Szellemvárosok a világban oldalra!