Elfeledett tanyavilág

Ebben a részben egy elhagyatott, több száz éves tanyához látogatunk el. A tíz éve elhagyatottan álló, egykor takaros kis épületet az évek során megtalálták a fosztogatók, de a legnagyobb csapást mégis a természettől kapta. Még pár év és magától összedől a tanyaépület.

A Bakony hegyei közt megbúvó, mindentől távol lévő tanyavilág története még a XVIII. században kezdődött. Az ott talált iratokból, - amiket a fosztogatók szétdobáltak -, az is kiderült, hogy pontosan kik és meddig éltek a tanyán, sőt, még azt is kiderítettük, hogy mivel foglalkoztak.

Az ott talált leveleken, képeslapokon nevek és címek is olvashatóak voltak, így saját magunk tudtuk összetenni a tanya szinte egész történetét az első világháborúig visszamenőleg. A legrégebbi irat egy adóív volt 1921-ből. 

2015-04-03_19_01_54.jpg

2015-04-03_19_01_45.jpg

2015-04-03_19_01_45_1.jpg

2015-04-03_19_01_48.jpg

2015-04-03_19_01_50.jpg

 Az írásos források szerint a tanyaház 1760 körül épült, aminek még máig is megvannak az eredeti, kőből épített falai. Ezt később a XX. század elején kibővítették, aminek keretében a kőfal mellett egy lakóház is helyet kapott. A Bakony ezen részén egykor több mint negyven tanya volt, közülük ez volt a 26. számú. Napjainkban már csak 4-5 tanyaépület maradt ezen a területen.
Annyit még sikerült kiderítenünk, hogy az épületben nem volt bevezetve áram, ezért gázlámpával világítottak, amit meg is találtunk a padláson.

A mesébe illő helyen lévő tanya körül egy hatalmas gyümölcsös is van, ami az évek során nagyon elburjánzott, de még a mai napig is terem. Innen nem messze van egy forrás is, ami már csak a csapadékosabb időszakokban ad vizet, de akkor kristálytisztát.

Az egykori gazda méhészettel foglalkozott, erre utalnak a pajtában talált, méhészkedéshez szükséges kellékek, és az ott talált dokumentumok is.

2015-04-03_19_01_44.jpg

Előtérben a tanyaépület 250 éves kőfalai

2015-04-03_19_01_53.jpg

2015-04-03_19_01_55.jpg

Méhészethez használt kellékek

2015-04-03_19_01_58.jpg

Erdei Termék Vállalat üdítő (ETV) a 80'-as évekből

Rengeteg régi üveget és dokumentumot, sőt, pénzérméket is találtunk az épület padlásán, ugyanakkor megtaláltuk az itt élt család negatív fotóit is. Ezeket a második és a harmadik részben láthatjátok:

Kollégám megpróbálta megszerkeszteni a fotókat úgy, hogy a lehető legjobb minőséget nyerhesse ki belőle. Minden bizonnyal ők voltak a tanya lakói:

photo_php.jpg

Feltehetőleg ők voltak a tanya lakói (Bozó Zsolt fotói)

Az ott talált iratokból az is kiderült, hogy tulajdonos 1984-ben hunyt el, ezután pedig fia vette át a gazdaságot. Ő 2005-ben távozott az élők sorából, 76 évesen.

Halálát követően az utód nélkül maradt tanyát megtalálták a fosztogatók, akik feldúlták az épületet, és elvittek szinte minden pénzzé tehető tárgyat, amit pedig nem tudtak, azt összetörték és kidobálták a kertbe. A nagyjából 10 éve elhagyatottan álló épület állaga folyamatosan romlik.

Egy évvel a fenti videók készítése után visszatértem fotózni, és szomorúan tapasztaltam, hogy az épület tetőszerkezete félig beszakadt. Alig pár év, és az egész tanya romba dől.

2015-04-03_19_01_46.jpg

Az épület tetőszerkezetének egy része idén omlott be

2015-04-03_19_01_47_1.jpg

Az eredeti kovácsoltvas kemenceajtók még megvannak

2015-04-03_19_01_59.jpg

2015-04-03_19_02_02_1.jpg

2015-04-03_19_01_55_1.jpg

2015-04-03_19_01_54_1.jpg

2015-04-03_19_01_53_1.jpg

2015-04-03_19_01_49.jpg

2015-04-03_19_01_49_1.jpg

A hálószoba

A bakonyi tanyavilág egy gyönyörű épületét veszítette el az elmúlt évek során. A legszomorúbb mégis az, hogy ez a romló tendencia az egész országra jellemző, és ez valószínűleg nem fog lassulni az elkövetkezendő években sem...

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a youtube csatornára!

2015-04-03_19_01_51.jpg

2015-04-03_19_01_52_1.jpg

2015-04-03_19_02_01.jpg

2015-04-03_19_01_47.jpg

2015-04-03_19_01_59_1.jpg

2015-04-03_19_02_00_1.jpg

2015-04-03_19_01_51_1.jpg

2015-04-03_19_01_48_1.jpg