A volt KISZ székház bontás alatt

Idén nyár végén megkezdődtek a KISZ KB, vagyis a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottság volt székházának bontási munkálatai.

 A Kádár-korszak elején, 1957-ben létrejött szervezet a rezsim mellett szilárdan elkötelezett fiatalok gyűjtőhelye volt, de az idők során ezrek, majd később tízezrek léptek be. Volt aki érdekből és volt, aki kényszerből, hiszen a továbbtanuláshoz szinte elengedhetetlen volt a tagság.

1969-re a hivatalosan 26 ezer alapszervezetnek közel 800 ezer tagja volt. A Pozsonyi út végén álló székház építése 1977-ben kezdődött, de csak 1980-ban költözött be a szervezet.

A volt székház bontás közben:

41616359_1777748648990121_3059549695954124800_n_1.jpg

A volt székház bontás előtt:

egyben1.jpg

A négyszintes épületben két lépcsőház, egy tűzlépcső és három lift segítette a dolgozókat.

A Duna felőli oldalra került az irodaház főbejárata, előtte személygépkocsik számára leálló sávokat alakítottak ki, a gazdasági bejárat a Kárpát utcai oldalra került és itt található egy nagy parkoló. A földszinten előadóterem, kis tanácsterem, kiállítási tér, könyvtár, KISZ klub, tudakozó, konyha, büfé, élelmiszer raktárak, papírraktár, gépterem, lemezkészítő, kötészet és 250 m2-es nyomda kerültek elhelyezésre.

Az első emeletre kerültek az alábbi helységek: értekezleti szoba, irattár, nyomtatvány raktár, gondnokság és gazdasági egységek, telefonközpont, telex szoba.

A második emeltre kerültek a nagyobb külső forgalmat bonyolító osztályok, egyebek mellett a szervezési osztály, honvédelmi és sport osztály, orvosi szoba, értekezleti szoba.

A harmadik emeletre helyezték a KB irodát, a középiskolai és szakmunkás tanuló osztályokat, a katonai referenst és a pénzügyi ellen őrző bizottságot.

A negyedik emeletre kerültek a legkisebb külső ügyfélforgalmú osztályok: agitprop, kulturális, politikai képzési, egyetemi és főiskolai, ifjú munkás, mezőgazdasági és falusi osztályok.

A KISZ KB egykori székházának átruházása is számos kérdőjelet vet fel, mivel a DEMISZ (KISZ utódszervezete) 780 millió Ft - ért értékesítette az állam tulajdonában álló épületet a Magyar Hitelbanknak, pár nappal később törvény tiltotta a társadalmi szervezetek kezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok elidegenítését.

Az épületkomplexum utolsó időszakában (2011-ig) a K&H bank irodaházaként funkcionált. Ebben a formájában lesz látható a videóban is.

bejeg1.JPG

img_5163.JPG

bejeg2.JPG

img_5118.JPG

img_5131_1.JPG

img_5132.JPG

img_5142.JPG

img_5113_1.JPG

img_5033.JPG

img_5028.JPG

img_5057.JPG

img_5058.JPG

img_5053.JPG

img_5055.JPG

img_5056.JPG

img_5060.JPG

img_5061.JPG

img_5062.JPG

img_5063.JPG

img_5065.JPG

img_5066.JPG

img_5067.JPG

img_5069.JPG

img_5070.JPG

img_5072.JPG

img_5111.JPG

img_5077.JPG

img_5078.JPG

img_5095.JPG

img_5101.JPG

img_5086.JPG

img_5103.JPG

Az épület helyén dunai panorámás luxusszálloda épül.

Mivel ottjártamkor a bontás már megkezdődött, ezért nem volt olyan egyszerű megtalálni az épületbe vezető utat, mert a törmelék elzárta a legtöbb bejutási lehetőséget...

Frissítés:

A melléképületek után az épület középrészét kezdték el bontani feltehetőleg azért, mert majd az oldalsó falakat középre akarják dönteni, hogy minél kevesebb törmelék, por és káros anyag kerüljön ki a területről.

img_20180913_130124.jpg

img_20180913_130155.jpg

img_20180913_130555.jpg

Fotó: Tischner Krisztián

41616359_1777748648990121_3059549695954124800_n.jpg

41616335_1777750292323290_6043217812393033728_n.jpg

41729999_1777750668989919_6415437111536648192_n.jpg

Fotó: Marta Kiszely

Írta, Hajner Gyula
Fotók: Marta Kiszely, Tischner Krisztián és Hajner Gyula
Forrás: magyaridok.hu, magyarhirlap.hu, budapest100

Ez a linken támogathatjátok a csatorna további működését!

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért! Kövess Instagramon is! Autóroncs videókért ide, cikkekért pedig ide kattints!