Mecseki bányászok üdülője

Az épületegyüttesről nagyon kevés információ lelhető fel, de annyit sikerült kiderítenem, hogy az üdülő egykor a pécsi bányászok és családtagjaik nyaralási lehetőségét biztosította.

A bányászok mellett a nyaralóban rengeteg német turista is megszállt egykor, amit az ott talált dokumentumok is bizonyítanak. Mivel előzetesben nem tudtunk az épületegyüttesről semmit, ezért az ott lévő iratok alapján kellett kitalálnunk, kinek az üdülője lehetett. A videóban látható, hogy találtunk is ott egy csekket, amin a "Mecseki Ércbánya Üdülője" volt a címzett, így a kérdésre sikerült a helyszínen választ kapnunk.

Mikor a 90-es évek végén megszűnt a pécsi uránbányászat, az üdülő is fokozatosan leépült. Ugyan néhány évig tovább működött - egyes információk szerint a kétezres évek közepéig -, de később erre is lakat került.

Sikerült találnom is egy illetőt, aki a '90-es években ott nyaralt a családjával. Az ő elmondása szerint az akkori neve Laterum Camping volt, és többnyire a bányászok jártak fel karbantartani az épületeket és felkészíteni a szezonra a nyaralót. Érdekesség, de ott helyben tartottak baromfikat is, a videóban meg is megtaláltuk  a ketreceket.

A nyaralóba sok német fiatal is megfordult, erre utalnak a szekrényeken megtalálható firkák és rajzok is, ugyanakkor a videó végén a járműszerelő épületében igazi retro dolgot is találtunk, nem beszélve a régi zenegépről is, amit sajnos a vandálok összetörtek.

img_6995.JPG

img_6918.JPG

img_6924.JPG

img_6933.JPG

img_6914.JPG

img_6961_1.JPG

 

img_6967.JPG

img_6943.JPG

img_6946.JPG

img_6985.JPG

img_6991.JPG

img_6977.JPG

img_6982.JPG

Coca-Cola dobozok 1987-ből (Havranek Andrea fotói)

Két évvel ezelőtt is készült egy fotósorozat az elhagyatott kempingről:

(Kozma Annamária fotói)

Az elmúlt évek alatt megjelentek a fosztogatók, akik szinte minden pénzzé tehető értéket magukkal vittek, később a hajléktalanok is beköltöztek az épületekbe, akiknek a nyomai még ma is láthatóak. Ennek ellenére még elég sok "mások számára értékes" dolgokat találtunk az épületekben, pár bútor, konyhai eszköz és szerszám is még a helyén van.

Az üdülőhöz hatalmas kempingrész is tartozik és rendkívül jó környezetben helyezkedik el közvetlen a Balaton part mellett, így idő kérdése, de valószínűleg gazdára talál majd a későbbiek folyamán.

Írta, Hajner Gyula
Képek: Kozma Annamária és Havranek Andrea

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért!

add-on-paypal-payouts3.jpg